Különleges ízek, nem mindennapi ételek a Hurutfesztiválon

Kulcsár László szervező szerint is, ahány ángádzsábúr leves, annyi ízvilág, hiszen a hurutok is más-más ízűek. És a főzőcsapatok mindegyike hozzáadta a „titkos összetevőjét” is, ami esetenként befőttes üvegben tárolt, paszta állagú hurut, vagy szárított hirip, vagy zellerzölddel spékelt örmény „leveskocka” volt.

S hogy annak is fogalma legyen a hurutról, aki életében nem kóstolt, hát helyben is készítettek. Bár Gyergyószentmiklóson aligha él olyan ember, aki nem ismerné az örmény különlegességet, hiszen ha nem is a gazdag, és sok munkát igénylő ángádzsábúr, de a hurutos laskaleves gyakori étek a gyergyóiak asztalán. Ahogyan a nagykönyv írja,

Így ismertette Mezei Mária, a Churut feliratú sátorban, ahol szárított, friss és éppen készülő ízesítőt is kínált. Utóbbiból is fogyott, akadt főzőcsapat, amely azzal ízesítette levesét.

Amint Kulcsár Lászlótól megtudtuk, az alaplét, ami csontleves volt, a szervezők biztosították a főzőcsapatoknak, de minden más hozzávalót ki-ki maga hozott az ételkülönlegességbe. A hurut mellett az ángádzsábúrt is készen hozták, amely tésztába csomagolt, kétszer darált, csak borssal ízesített marhahús. (Mert a só ellágyítaná a tésztát – árulták el a konyhatitkot). A csíkszeredaiak például csütörtökön 1127 darab ángádzsábúrt, ilyen kis „tarsolyt” készítettek, amit lefagyasztottak és úgy szállítottak az eseményre.

Újragondolt babgulyást is kínáltak

Akadt, aki még nem barátkozott meg az ízével, bár bevallása szerint rég ismeri a hurutot, évente részt vesz az örmény ízek kavalkádját bemutató rendezvényen, és kóstolja is az ünnepi levesek sorát. Szerinte is, annyi ízvilág, ahány angádzsábúr leves, a gyergyóiak és csíkiak levesének íze alig hasonlított. Elmondása szerint a kevésbé savanyút kedvelte legjobban. Más pedig, egy korábbi örmény fesztiválon annyira megkedvelte az ízét, hogy hetente főz olyan ételt, amibe belereszel kis hurutot.

Az Erdélyi Népi Ízőrző Lovagrend kétféle ételt is főzött a gasztronómiai eseményen: birkatokányt, amiben volt sertéshús is, és egy igen érdekes nevű finomságot: tarhonyás babgulyást kolbásszal, sertésjavával, újragondolva, ahogyan mi szeretjük – hallhattuk egyszuszra, s legalább olyan finomra sikeredett az is, mint amilyen hosszú a neve.

A gasztronómiai rendezvényen tehát bőven akadt kóstolni való és kóstoló vendég is, hiszen folyamatosan foglalt volt minden ülőhely, csupán addig szabadult fel egy-egy, amíg foglalója sorban állt az új ízekért.