
Fotó: Olti Angyalka
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2026. március 18., 19:382026. március 18., 19:38
A politikus a Digi24-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Biztosan átmegy (a költségvetés – szerk.). Holnap vagy holnapután, ezt nem tudom pontosan megmondani, de a parlament meg fogja szavazni.”
Kelemen Hunor elmondta, hogy az RMDSZ kompromisszumos megoldást javasolt a 3000 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok – Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért – egyszeri támogatásának ügyében. Ennek lényege, hogy a szükséges forrásokat részben most, részben a nyári költségvetés-kiigazítás után biztosítsák, és a kifizetés két részben történjen.
– idézi a szövetségi elnököt az Agerpres.
Az RMDSZ kompromisszumos javaslata szerint a kisnyugdíjasok támogatására jelenleg elkülönített mintegy 1,7 milliárd lejt kötelezettségvállalási előirányzatokkal egészítenék ki, amelyeket a nyári költségvetés-kiigazítás után költségvetési előirányzatokká alakítanának.
– részletezte Kelemen.
A politikus elismerte, hogy a kötelezettségvállalási előirányzatok is növelik a deficitet, de számításai szerint így is tartható a 6,2–6,3 százalékos hiánycél, miközben biztosíthatók a nyugdíjasoknak szánt források. Megjegyezte: szerinte nem tekinthető Ilie Bolojan vagy a kormány kudarcának, ha a parlament módosítja a költségvetés tervezetét, mivel ez a törvényhozók szerepe.
Arra a kérdésre, hogy a nyilvánosságban érzékelt feszültségek a koalíciós egyeztetéseken is jelentkeztek-e, illetve Sorin Grindeanu valóban azt mondta-e Ilie Bolojannak, hogy a PSD nem kíván vele tovább kormányozni, Kelemen Hunor úgy válaszolt: „Nem pontosan így hangzott el, de voltak ilyen jellegű viták”.
„Az emberek döntéseket, eredményeket várnak. Amúgy is vannak gazdasági problémáink, amelyeket súlyosbít a közel-keleti konfliktus és az orosz-ukrán háború. Tehát rengeteg probléma van, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen vitákkal raboljuk az emberek idejét” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a PSD ragaszkodik Bolojan leváltásához, Kelemen kifejtette: egy esetleges politikai válság önmagában nem jelentene problémát, ha gyorsan megoldódna, de jelenleg nem lát reális alternatívát a jelenlegi kormányzati felállásra. Emlékeztetett arra is: a PNL dönti el, hogy a kormány Ilie Bolojan vezetésével folytatja-e a munkáját.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
2 hozzászólás