Hirdetés
Hirdetés

Köztéren mutatkozott be a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

•  Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Fotó: Hegyi Zsuzsanna

A non formális, azaz a nem szokványos oktatás világnapja alkalmából élőkönyvtár programot szervezett a Román Országos Vöröskereszt. A gyergyószentmiklósi szervezet tagjai ehhez csatlakozva, köztéren berendezkedve találkoztak október 13-án, vasárnap a lakókkal, ahol meséltek az érdeklődőknek szervezet működéséről, tevékenységeiről, illetve az elsősegélynyújtás gyakorlati oldalát is bemutatták a járókelőknek.

Hegyi Zsuzsánna

2019. október 13., 18:252019. október 13., 18:25

Felváltva ugyan, de állandó jelleggel nyolc-kilenc lelkes, Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt-önkéntes várta a látogatókat a Szent István térre.

Idézet
Azért vagyunk itt, hogy bemutatkozzunk és más formában ismertessük azt, hogy mivel foglalkozunk az év 365 napján

– ismertette a rendezvény célját Ferencz Lilla, a helyi Vöröskereszt önkéntese.

Az ifjúsági csapat tagjai bemutatták a szervezet felépítését és működését, valamint tevékenységeiket, és az érdeklődések függvényében az elsősegélynyújtás gyakorlati oldalát ismertették. A jelenlévő gyerekek egyebek mellett az újraélesztést gyakorolhatták egy próbabábún, ugyanakkor nem valós sérüléseket is elláthattak. A felnőttek elsősorban a szervezet működésére voltak kíváncsiak. A vasárnapi program másik nem titkolt szándéka az volt, hogy felkeltsék a lakókban az érdeklődést a szervezet tevékenysége iránt, utánpótlás nevelése céljából, hiszen a toborozás folyamatos.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat

Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat
2026. szeptember 01., kedd

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség

Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség
2026. szeptember 01., kedd

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje

Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen

Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott

Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott
2026. szeptember 01., kedd

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?

Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi
2026. szeptember 01., kedd

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban

Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban
Hirdetés