
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
2026. szeptember 21., 12:292026. szeptember 21., 12:29
A politikus hétfőn az RFI Romániának nyilatkozva elmondta, hogy Moldova egyes területeken előrébb tart Romániánál, ezért érdemes átvenni működő megoldásokat. Szerinte
A kijelölt miniszterelnök bírálta az Állampolgársági Hatóság működését is, és az intézmény reformját ígérte. „A Moldovai Köztársaságban élőknek túl sokat kell várniuk a román állampolgárság megszerzésére” – idézi az Agerpres hírügynökség a kijelölt miniszterelnököt. Mureșan emellett
Közölte azt is, hogy karcsúbb, modernebb államra van szükség, kevesebb bürokratikus intézménnyel és hatékonyabb közpénzfelhasználással.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök akkor is a parlament elé terjeszti kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját, ha előzetesen nem sikerül megszereznie a parlamenti többség támogatását. Mint mondta, ezt egyrészt alkotmányos kötelességének tartja, másrészt így nyilvánosan bemutathatja reformprogramját, és az is kiderül majd, hogyan szavaznak az egyes parlamenti frakciók.
Mureșan szerint a szavazás a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is egyértelmű állásfoglalásra kényszeríti arról, hogy támogat-e egy Európa-barát kormányt, vagy a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) együtt ellenzékben marad.
S ha már AUR, akkor Siegfried Mureșan azt is leszögezte, hogy
de azt nem tudja befolyásolni, hogyan szavaznak egyénileg a parlamenti képviselők és szenátorok. Szerinte az AUR nem az európai értékek mellett elkötelezett párt, és az utóbbi időszakban nem politizált felelősen az ország problémáinak megoldásáért.
Hétfőn megjelent a Hivatalos Közlönyben a Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásáról szóló elnöki rendelet. Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal tartott múlt csütörtöki cotroceni-i egyeztetése után jelölte miniszterelnöknek Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselőt. Az államfő akkor elmondta, azért esett a választása a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltjére, mert ő számíthat a legtöbb szavazatra a konzultáción részt vevő pártoktól. Az alkotmány szerint a kijelölt miniszterelnöknek a megbízásától számított tíz napon belül kell a parlament elé terjesztenie a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.

Siegfried Mureşan Nicușor Dan elnök harmadik miniszterelnök-jelöltje. A 45 éves politikus az Európai Néppárt (EPP), illetve az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke.

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
szóljon hozzá!