Közeledik az apokalipszis?

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Szerdán igen komoly és elgondolkodtató témákkal rajtolt az a Csíkfalvi Csűrszemináriumok ötödik kiadása, míg csütörtökön  már „lazább” kérdések kerülnek terítékre.

Gligor Róbert László

2011. július 14., 23:192011. július 14., 23:19



Komoly témákat is megvitatnak az előadásokon

Az idei rendezvény központi témája a fa, így szinte természetes, hogy a rendezvény nyitóelőadásán dr. Füleky György, a gödöllői Szent István Egyetem környezettudományi karának professzora a Kárpát-medencei erdősültség kérdésével foglalkozott. Mint kiderült, a fakitermelést és felhasználást már a rézkor óta „űzi” az ember, amikor 90-95%-ban erdő borította ezt a területet. Ám alig hatezer év alatt rohamosan csökkent ez az arány, Krisztus születésekor  már csak 70, a honfoglaláskor csupán 35% volt az erdők aránya. Ez a török hódoltság idején és az ezt követő időszakban tovább csökkent, míg 1913-ban már csak 26% volt. Marosszéken 1840-ben a mezőgazdaságilag hasznosított területekből az erdő aránya 25% volt, míg Háromszéken 61%. 1990-ben Maros megyében 216.147 hektár erdőt tartottak nyilván, a legnagyobb fás területet pedig Krassó-Szörény megye birtokolta.

Forrósodik a bolygónk

Dr. Makkai Gergely előadásából nemcsak az derült ki, hogy az ember 3-4 ezer éve gyakorol erőteljesebb hatást a környezetre, hanem azt is megtudhatta a hallgatóság, hogy a jégkorszak után a „mogyorókorszak” következett a földi vegetáció történetében. A meteorológus szakember kiemelte: 2010-ben jegyezték – az eddig mért mintegy másfél évszázad alatt – a legnagyobb hőmérsékletet, tavaly Pakisztánban az 54°C-t is elérte a hőmérséklet az árnyékban. 1970 óta az északi jégtakaró vastagsága felére, területe pedig 22%-kal csökkent. Az erdők nagyon lassan alkalmazkodnak az éghajlatváltozáshoz, a természet nem tudja követni a jelenlegi folyamatokat. Ha a Föld átlaghőmérséklete 2,5 °C-kal megnő a jövőben, az erdők szén-dioxid elnyelő képessége eltűnik. A 3 °C-os hőmérsékletemelkedéssel az erdők 75%-a pusztulhat ki, de 1 °C-os növekedés is az amazonászi őserdők egyharmadának elvesztését fogja jelenteni. Olyan körülmények között, amikor 2000-2005 között amúgy is 3%-kal csökkent az erdők területe a Földön.

Kevesebb a víz

Sajnos dr. Hajdu Zoltán környezetvédelmi szakember sem tudott jobb hírekkel „szolgálni”. Mint kiderült, a Maros vízgyűjtő medencéjében a folyók 30%-a kiszáródó félben van, a vízszint és a biológiai sokszínűség is csökkenőben van. A ligetek tarolásával a talaj szivacshatása megszűnik, a mély árterületek elmocsarasodnak, a magas területek pedig kiszáradnak. Ezt a folyamatot csak tetézni tudja a mederszintek gyors süllyedése és a folyók szabályozása a magas gátak építése révén.

Nyárádmenti tündérek nyomában

Csütörtökön már lazább témákról beszélgetnek a résztvevők: Péter Pál a vad- és telepített gyümölcsösökről, Kentelky Endre a díszfákról és kertépítésről tartott előadást a Csűrben, míg dr. Gagyi József „tájba simuló” témát vetett fel: az erdőt, mint a tündérek mitikus élőhelyét közelítette meg. A pénteki programban a Bekecs környéki erdőgazdálkodásról hallhatnak előadást az érdeklődők, szombaton pedig a fafeldolgozás, fából épített örökség kerül „terítékre” Csíkfalván.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök

A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök
2026. október 16., péntek

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök

Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök
2026. október 16., péntek

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök

Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat

Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat
2026. október 15., csütörtök

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában

A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában
2026. október 15., csütörtök

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban

Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában
2026. október 14., szerda

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton

Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton
2026. október 14., szerda

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője

Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője
Hirdetés