
Fotó: Gligor Róbert László
Szerdán igen komoly és elgondolkodtató témákkal rajtolt az a Csíkfalvi Csűrszemináriumok ötödik kiadása, míg csütörtökön már „lazább” kérdések kerülnek terítékre.
2011. július 14., 23:192011. július 14., 23:19
Komoly témákat is megvitatnak az előadásokon
Az idei rendezvény központi témája a fa, így szinte természetes, hogy a rendezvény nyitóelőadásán dr. Füleky György, a gödöllői Szent István Egyetem környezettudományi karának professzora a Kárpát-medencei erdősültség kérdésével foglalkozott. Mint kiderült, a fakitermelést és felhasználást már a rézkor óta „űzi” az ember, amikor 90-95%-ban erdő borította ezt a területet. Ám alig hatezer év alatt rohamosan csökkent ez az arány, Krisztus születésekor már csak 70, a honfoglaláskor csupán 35% volt az erdők aránya. Ez a török hódoltság idején és az ezt követő időszakban tovább csökkent, míg 1913-ban már csak 26% volt. Marosszéken 1840-ben a mezőgazdaságilag hasznosított területekből az erdő aránya 25% volt, míg Háromszéken 61%. 1990-ben Maros megyében 216.147 hektár erdőt tartottak nyilván, a legnagyobb fás területet pedig Krassó-Szörény megye birtokolta.
Forrósodik a bolygónk
Dr. Makkai Gergely előadásából nemcsak az derült ki, hogy az ember 3-4 ezer éve gyakorol erőteljesebb hatást a környezetre, hanem azt is megtudhatta a hallgatóság, hogy a jégkorszak után a „mogyorókorszak” következett a földi vegetáció történetében. A meteorológus szakember kiemelte: 2010-ben jegyezték – az eddig mért mintegy másfél évszázad alatt – a legnagyobb hőmérsékletet, tavaly Pakisztánban az 54°C-t is elérte a hőmérséklet az árnyékban. 1970 óta az északi jégtakaró vastagsága felére, területe pedig 22%-kal csökkent. Az erdők nagyon lassan alkalmazkodnak az éghajlatváltozáshoz, a természet nem tudja követni a jelenlegi folyamatokat. Ha a Föld átlaghőmérséklete 2,5 °C-kal megnő a jövőben, az erdők szén-dioxid elnyelő képessége eltűnik. A 3 °C-os hőmérsékletemelkedéssel az erdők 75%-a pusztulhat ki, de 1 °C-os növekedés is az amazonászi őserdők egyharmadának elvesztését fogja jelenteni. Olyan körülmények között, amikor 2000-2005 között amúgy is 3%-kal csökkent az erdők területe a Földön.
Kevesebb a víz
Sajnos dr. Hajdu Zoltán környezetvédelmi szakember sem tudott jobb hírekkel „szolgálni”. Mint kiderült, a Maros vízgyűjtő medencéjében a folyók 30%-a kiszáródó félben van, a vízszint és a biológiai sokszínűség is csökkenőben van. A ligetek tarolásával a talaj szivacshatása megszűnik, a mély árterületek elmocsarasodnak, a magas területek pedig kiszáradnak. Ezt a folyamatot csak tetézni tudja a mederszintek gyors süllyedése és a folyók szabályozása a magas gátak építése révén.
Nyárádmenti tündérek nyomában
Csütörtökön már lazább témákról beszélgetnek a résztvevők: Péter Pál a vad- és telepített gyümölcsösökről, Kentelky Endre a díszfákról és kertépítésről tartott előadást a Csűrben, míg dr. Gagyi József „tájba simuló” témát vetett fel: az erdőt, mint a tündérek mitikus élőhelyét közelítette meg. A pénteki programban a Bekecs környéki erdőgazdálkodásról hallhatnak előadást az érdeklődők, szombaton pedig a fafeldolgozás, fából épített örökség kerül „terítékre” Csíkfalván.
Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.
A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.
Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.
Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.
Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.
A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.
Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
szóljon hozzá!