
Fotó: Kozma Péter/Figura Stúdió Színház
Öt színházi helyszínen, több mint 600 résztvevővel, az előzetes számítás szerint 5000 néző előtt zajlik majd szerdától a 14. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. Ez alatt 20 előadás és több mint 30 kísérőrendezvény várja a közönséget.
2023. október 12., 18:382023. október 12., 18:38
A Nemzetiségi Színházi Kollokvium más lesz, mint a korábbiak. Idén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mellett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a csíkszeredai Csíki Játékszín is házigazdaként fogad társulatokat, előadásokat, de lesznek előadások Gyergyóalfaluban, a Petőfi Sándor Művelődési ház termében és a gyergyószentmiklósi Basilides Tibor Sportcsarnokban is.

A színházak találkozója, amely szorosabb baráti és szakmai kapcsolatokat segít elő – 14. alkalommal szervezik meg a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot, amelyet ezúttal rendhagyó módon Hargita megye három színháza szervez meg október 18-31. között.
Mint Albu István, a Figura igazgatója elmondta, már korábban tervezték, hogy átnyúlnak országhatárokon, a Kollokviumon megjelennek majd más országok nemzetiségi társulatai is. Két éve a járvány miatt elmaradt az esemény, de idén már itt lesz Újvidék és Szabadka társulata is.
Az erdélyi magyar színházak mellett pedig a szokásos módon jelen lesz a bukaresti zsidó, a nagyszebeni és temesvári német társulat is, valamint a roma nyelven játszó bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat, illetve a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresan román társulat is.
A fesztivál négy szakaszból áll, október 18–20. között Gyergyószentmiklóson, 21–24. között Székelyudvarhelyen, 25–28. között Csíkszeredában, majd 29–31. között ismét Gyergyószentmiklóson zajlanak az előadások.
Fotó: Kozma Péter/Figura Stúdió Színház
A szervezők javasolják, hogy a nézők online vásárolják meg a jegyüket, amely a kollokvium.figura.ro oldalon tehető meg, ahol a részletes program is elérhető. Érdekesség, hogy
Albu István csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta még, hogy a Figuránál a Kollokvium előtti napokban filmszínész-workshop zajlik, a megyei tanács segítségével. Ahogy ő fogalmazott, a filmszínészet, a film világába nyitják meg az alkotó lelket. A Csuja László filmrendező és Bálint Dániel operatőr irányítása mellett zajló képzés során egy 30–40 perces film készül, amelyet később majd a közönség számára is levetítenek.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
szóljon hozzá!