
A kiigazítás hiánya miatt a segélyek reálértéke nagyon lecsökkent az elmúlt két évtized alatt. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Közel két évtizedes stagnálás után nőhet a szociális támogatások összegét meghatározó szociális referenciamutató értéke, miután érvénybe lépett a mutató évenkénti automatikus kiigazítását előíró törvény. Az éves infláció átlagának megfelelő kiigazításra jövő tavasszal kerül sor először.
2021. július 30., 15:542021. július 30., 15:54
2021. július 30., 21:172021. július 30., 21:17
Kihirdette Klaus Iohannis államfő a szociális referenciamutató évenkénti automatikus kiigazítására vonatkozó törvénymódosítást. A jogszabály értelmében
Első alkalommal ez 2022 március elsején történik majd meg. Ez a szociális segélyek értékére lesz majd hatással – növekedni fognak –, ugyanis azokat – elsősorban a munkanélküli segélyt, illetve a fűtéstámogatás összegét – a szociális referenciamutató alapján számítják ki. Ez utóbbi megalkotása óta nem változott, így
A legkisebb értékű munkanélküli segélyt, az 500 lejben meghatározott szociális referenciamutatónak az 50 százalékát, azaz havonta 250 lejt a tanulmányaikat frissen befejezett fiatalok kapják. Részben emiatt folyamatosan csökkent az elmúlt években a juttatást igénylők száma a tanulmányaikat befejező fiatalok körében, idén például a többezer végzős közül kevesebb mint háromszázan folyamodtak segélyért.
Amint azt Jánó Edit, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző ügynökség osztályvezetője a téma kapcsán lapunknak elmondta: a szociális referenciamutatót szabályozó törvény 2002-ben jelent meg, és azóta nem változott a mutató értéke, így a segély reálértéke mára jelentősen lecsökkent.
A segély reálértékének a csökkenését jól érzékelteti a nettó átlagbér alakulása: a statisztikai hivatal adatai szerint az országos nettó átlagbér értéke 400 lej körül járt 2002-ben, átszámolva az erős lej (RON) értékére, 2021 tavaszán ez az összeg viszont már megközelítette a 3500 lejt – a minimálbér esetében még nagyobb a növekedés a 2002-es értékhez képest. A munkanélküli segély tehát majdnem tízszer kevesebbet ér, mint nagyjából húsz évvel ezelőtt.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!