Fotó: Gergely Imre
Gaál András festőművész 1949-ben hagyta el Gyergyóditrót, szülőfaluját, gyermekkora színhelyét. Most újabb kiállítással tért haza, hogy képei által számoljon be arról, mi is történt vele az elmúlt évtizedekben.
2018. június 11., 16:032018. június 11., 16:03
„Csupán annyi történt, hogy a jelenkori magyar festészet kiemelkedő alkotójává nőtte ki magát. Sokan a magyar tájfestészet 20. századi megújítójának tekintik” – fogalmazott a pénteki megnyitón, a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban Székedi Ferenc műkritikus.
Gaál András, aki szülőfaluja díszpolgára is, és egy állandó tárlatra való anyagot is adományozott Ditrónak, most is olyan képeket hozott, amelyek igazolják nagyságát a tájképfestészet terén, de ugyanakkor portréfestői kvalitásairól is fogalmat alkothat a néző.
Tömör, lényegre törő alkotások, mentesek minden sallangtól, cicomától. Ez a tömörség látható vonalaiban, színeiben, művei komponálásában, harmóniájában. Nem a tájrészleteket emeli ki, hanem a maga összegező színvilágával a föld és természet ősi, időtlen üzeneteit közvetíti felénk. A tájnak lelke van, ennek a legfontosabb rezdüléseit hozza el közénk – hangzott el az eseményen.
Meghatottan szólt a közönséghez Gaál András. Életének jelentősebb állomásait idézte fel, amelyek valójában a székelyföldi művészeti élet fontosabb történéseit is jelentik a 20. század közepétől mostanáig. Amikor főiskolai évek után Csíkszeredába került, ott semmiféle képzőművészeti élet nem létezett (az akkori politikai közeg által megkövetelt Sztálin- és Lenin-portrék rajzolásától eltekintve). Akkor indult el valami, amikor pár év múlva Márton Árpád is odakerült. Kiállításokat szerveztek, elkezdtek a város közössége számára művészeti nevelést biztosítani. Ennek következménye lett később a művészeti iskola megalapítása.
Újabb meghatározó pillanat volt, amikor a Ditróból, illetve Alfaluból indult művész Zöld Lajossal közösen belevágott a szárhegyi művésztelep létrehozásába. Zöld Lajos érdeme, hogy a kolostor és kastély megmenekült, nem ment végérvényesen tönkre. A két festő munkája pedig értékes tartalommal töltötte meg a helyet. A művésztelep azóta is létezik, működik, ennek köszönhetően lett Szárhegy ismert a művészeti világban, és a szárhegyi alkotótábor révén szerzett hírnevet számos képzőművész a több mint ezerből, akik az elmúlt évtizedekben itt dolgoztak – összegezte visszatekintését Gaál András.
Hogy munkájukat széles körben elismerik, semmi sem bizonyítja jobban, minthogy amikor Csíkszeredában a Mikó-várban Márton Árpád és Gaál András életmű-kiállítást rendeztek pár éve, a megnyitókra több mint 500-an mentek el.
Az akkor ott látható alkotások számához képest jóval kisebb a Ditróban most kiállított Gaál András-művek száma, de mindenképpen olyan tárlat ez, amit látni érdemes. A telt házas kiállításmegnyitón Puskás Elemér polgármester köszöntötte a művészt, Máyer Róbert és Benedek Balázs által előadott dalokat hallhatott a közönség. A képeket előzetes bejelentkezést követően lehet megtekinteni.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!