
Közel 50 éves a kászonjakabfalvi híd
Fotó: Gecse Noémi
Jövő héttől hozzáfognak a kászonjakabfalvi híd lebontásának és újjáépítésének, ezért másfél-két hónapon át az érintett falurészre némi kerülővel lehet majd eljutni. A munkálatokat 700 ezer lejből valósítják meg.
2019. március 14., 13:322019. március 14., 13:32
2019. március 14., 13:402019. március 14., 13:40
Teljesen lebontják az 1970-es években épült kászonjakabfalvi hidat, hogy helyébe újat építsenek. Mint András Zoltántól, Kászonaltíz polgármesterétől megtudtuk, a munkálatokhoz hétfőtől fognak hozzá.
„A munkálatokat többször is meghirdettük a közbeszerzésen, míg tavaly sikerült kivitelezőt találni, aki a községi utak aszfaltozási munkálataival együtt vállalta az új híd felépítését” – osztotta meg a polgármester. A céggel tavaly kötötték meg a kivitelezési szerződést, a tél folyamán összeállították a szükséges műszaki és technikai dokumentációkat, és várták, hogy tavaszodjon, hogy hozzáfoghassanak a megvalósításnak.
„Úgy értékelték, hogy hétfőtől nekiláthatnak már a munkának, a kivitelezés pedig várhatóan másfél-két hónapot tart” – tudtuk meg.
A munkálatok idején kerülővel lehet majd megközelíteni az érintett falurészt a faluközpontból a Salutaris-borvízforrás fele tartó úton. Az új híd egyébként valamivel szélesebb lesz a jelenleginél, és nem lesz középső pillére, mint a lebontás előtt álló építménynek. A 7,4 kilométernyi községi út aszfaltozásához később fognak hozzá, ugyanis elsődleges cél a csatornahálózatra való csatlakozások befejezése ezeken a szakaszokon, majd az év folyamán a község többi utcájában is szeretnék a bekötéseket elvégeztetni.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
szóljon hozzá!