
Archív
Fotó: Veres Nándor
Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót a hétvégén. A szervezést idén a Csíkszenttamási Egyházi Kórus vállalta fel.
2017. április 19., 17:102017. április 19., 17:10
2017. április 20., 15:232017. április 20., 15:23
A találkozó a csíkszenttamási plébániatemplomban szombaton délelőtt fél tíztől rózsafüzér-ájtatossággal kezdődik, tíz órától pedig ünnepi szentmisén vehetnek részt az énekkarok tagjai, illetve a hívek.
– osztotta meg érdeklődésünkre Gábor Csaba, a házigazda kórus vezetője, aki azt is elmondta, a mise után két-két kórusművet hallhatnak a jelenlevők a résztvevő felcsíki egyházi kórusok előadásában, majd közös éneklés következik.
Húsz énekkar
Idén húsz egyházi kórus mutatja meg tudását a találkozó alkalmával énekel majd Csíkmadaras, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkszentmiklós-Borzsova, Gyímesközéplok, Csíkkarcfalva, Rákos-Göröcsfalva-Vacsárcsi, Szépvíz, Csíkszentdomokos, Hidegség, Csíkcsicsó, Csíkdánfalva kórusa. Utánuk a csíksomlyói kegytemplom énekkara, illetve Madéfalva, Gyimesfelsőlok, Taploca, Csíkszentmihály-Csíkajnád, Balánbánya, Gyimesbükk és a csíkszeredai Millenniumi templom karainak énekét hallhatják a jelenlevők. A fellépők sorát a házigazda, Csíkszenttamás egyházközség kórusa zárja.
Mint a szenttamási kántortól megtudtuk, második alkalommal tölti be a szervező szerepét egyházközségük.
A tennivalókat elsősorban a plébánia vállalta fel, de a helyi hívek többsége kiveszi a részét a szervezésből. Az eseményt a helyi közbirtokosság támogatja. Gábor Csaba arra is kitért, hogy a templomban hangzanak majd el az énekek, azonban a személyek számát tekintve, valószínű minden kórus egyszerre nem tud majd bent tartózkodni. Igyekeznek viszont úgy szervezni, hogy minél többen beférjenek a templomba, hiszen rossz időt jeleztek előre.
A felcsíki találkozót 1995-ben szervezték meg először Csíkszentdomokoson.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
szóljon hozzá!