
Zakariás Zoltán. Archív
Fotó: Veres Nándor
Noha „legalább kétszáz kilométerre a román törvényhozástól” az Erdélyi Magyar Néppárt, ettől függetlenül áttanulmányozták a közigazgatási törvénykönyvet, megfogalmaztak néhány javaslatot, amit eljuttatnak a törvényhozókhoz – fogalmazta meg szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, a párt választmányi alelnöke.
2018. június 20., 19:282018. június 20., 19:28
Emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt alakultak meg azok a helyi és megyei tanácsok, melyekben nem csak az RMDSZ képviselte a magyarságot. Tíz évvel ezelőtt az MPP jelentős sikereket ért el, de aztán megtorpant, és ez teremtett lehetőséget az EMNP megjelenésére, vázolta a néppártos politikus. A tízéves erdélyi magyar többpártrendszert még mindig az RMDSZ „uralja”, mert lépéselőnyben volt, ám a két új párt bizonytalan lépései is erősítették – mondta Zakariás Zoltán. Hozzátette, csak néhány településen tudnak beleszólni ténylegesen a döntésekbe, ám a törvényalkotás, a határozathozatal szintjén ismertetik az elképzeléseiket, javaslatokat fogalmaznak meg.
A közigazgatási törvénykönyvvel azért kell foglalkozni, mert a jelenlegi jogszabályok a kilencvenes években születtek, és már „messze elmaradnak az elvárásoktól”. A párt alelnöke rámutatott, a helyiek közigazgatási végrehajtási hatáskörrel bírnak ezután is, ám a közigazgatási és pénzügyi autonómiát központilag, törvényekkel keretek közé szorítják. A pénzügyi autonómiát elvben szavatolják, ám a pénzügyi törvénykönyvben határokat szabnak például az adókedvezményeknek, a helyi közpénzügyek törvényében leszögezik, honnan kaphat pénzt egy önkormányzat.
– tette fel a kérdést Zakariás Zoltán. Kifogásolja továbbá, hogy a szociális szolgáltatások jegyzékét a központi törvények szabályozzák, az oktatásban csak az épület adminisztrálása marad az önkormányzat feladata. „A helyi autonómia továbbra is csak szlogen marad” – szögezte le a politikus. Elismerte, vannak pozitív intézkedések is, például a tanácsosok mandátumának érvényesítése nem a többségtől, hanem a bíróságtól függ, a prefektusok hatásköre valamelyest csökken. Marad a húszszázalékos küszöb, de előrelépés, hogy a települések nevén kívül az utcák, terek nevét is fel kell írni magyarul, és használni kell a magyar űrlapokat, de szankciók nincsenek a törvény be nem tartása esetén. Most van lehetőség a magyar érdek érvényesítésére, mert most vannak rászorulva a magyarok támogatására – szögezte le Zakariás Zoltán.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
szóljon hozzá!