
Fotó: Mihály Csaba
Felfüggesztené az RDE Harghita Kft. által üzemeltetett Cekend-tetői szeméttelep környezetvédelmi engedélyét a Hargita Megyei Környezetőrség, miután a másfél hete történt esőzésekkor csurgalékvíz folyt ki onnan, amely szennyező hatással volt a környezetre.
2017. június 17., 20:482017. június 17., 20:48
Ezt az uh.ro hírportál közölte, amelynek munkatársai e hónap 9-én tettek feljelentést a hatóságoknál az ügyben.
A portál szerint a környezetőrség, valamint a Maros Vízügyi Igazgatóság munkatársai még a feljelentés napján kimentek a helyszínre, megállapítva, hogy a szennyvíz belefolyt az esővízelvezető árkokba és csatornákba, ezzel károsítva a talajt, valamint a föld alatti vizeket a környéken.
Egyelőre nem tudni a probléma pontos okát, továbbra is nyomoznak a hatóságok. Balla Izabella a környezetőrség vezetője az uh.ro-nak korábban azt nyilatkozta, egyelőre nem tudják, hogy mekkora bírságot szabjanak ki az udvarhelyi szemételszállítást is végző vállalatra, azonban már kezdeményezték a környezetvédelmi engedélyének a bevonását.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
szóljon hozzá!