
Fotó: Orbán Orsolya
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
2026. november 05., 17:002026. november 05., 17:00
2026. november 05., 17:072026. november 05., 17:07
A tárcavezető egy bukaresti szakmai rendezvényen beszélt erről, amikor arról kérdezték, hogy mérlegelik-e az alapélelmiszerek áfájának csökkentését a termelők által jelzett, legalább 10 százalékos drágulás miatt.
Barbu válaszában hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentésről a kormánynak kell döntenie. Emlékeztetett arra, hogy
A miniszter szerint ezért érdemes megvizsgálni, hogy az árrés-korlátozást valamennyi élelmiszerre kiterjesszék.
Az egyelőre az év végéig érvényes intézkedés esetleges módosításáról Barbu elmondta, hogy előbb meg kell várni az Országos Statisztikai Intézet november 12-én megjelenő inflációs adatait, és részletesen elemezni kell az egyes termékcsoportok áralakulását.
A tárcavezető a fogyasztás élénkítését is fontosnak nevezte, figyelmeztetve, hogy
Barbu szerint a csökkenő fogyasztás miatt az élelmiszer-feldolgozó üzemek kénytelenek visszafogni a termelésüket, ami a termelékenység romlásához és a gazdasági tevékenység csökkenéséhez is vezethet.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
szóljon hozzá!