
Foglalkozás a fejlesztőközpontban. Megmozgatnak babákat, mamákat. Archív
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson először szervez programokat a Gyulafehérvári Caritas a koraszülöttek világnapja alkalmából. November 16–17-én előadásokra, beszélgetésekre, foglalkozásokra várják az érdeklődőket a Márton Áron Szociális Központba.
2017. november 13., 13:582017. november 13., 13:58
2017. november 13., 13:582017. november 13., 13:58
A tevékenységek többsége tájékoztató jellegű. A szervezők úgy állították össze, hogy az érdeklődők választ kapjanak arra,
Ugyanakkor arról is tájékoztatást nyújtanak a szakemberek, hogy mik azok a veszélyek, amelyek fenyegetik a koraszülött babákat, mi módon tudja segíteni a hozzátartozó a kicsi fejlődését, és a módszerek közül mi az, ami Gyergyóban is elérhető a családok számára.
„A tájékoztatás mellet szeretnénk, ha idővel egy működő segítőháló jönne létre, ehhez szükséges, hogy minél több olyan szakember bekapcsolódjon a programunkba, akik valamilyen módon kapcsolatban vannak az érintett családokkal. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a családok tudjanak egymásról, mert tapasztalataik megosztásával egymásnak hitet, erőt adhatnak” – mondja Kassay Noémi, a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa.
A koraszülöttek világnapja alkalmából szervezett programok kapcsán megjegyzi, „most elkezdjük egy elképzelt programmal, a következő években alakítjuk egyre inkább a magunkévá, a gyergyói koraszülött családok igényeihez, szükségleteihez. De ehhez szükség van arra, hogy minél többen eljöjjenek, részt vegyenek és magukénak tartsák a rendezvényt.” Az érdeklődőktől kérik a szervezők, részvételi szándékukat előzetesen jelezzék a 0735–735172-es telefonszámon.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!