
Segítséget jelent a szülőknek az utaztatás biztosítása
Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata
Megoldódott egy évek óta húzódó probléma: ettől a héttől több vidéki, autizmussal élő gyermek Csíkszeredába, iskolába történő szállítását biztosítják a Felcsík Kistérségi Társuláshoz tartozó települések. Hetente kétszer Gyimesközéplokra is eljut majd a busz.
2019. január 16., 11:052019. január 16., 11:05
Több éve küzdenek a csíkszéki községbeli szülők azért, hogy megoldódjon autizmussal élő gyermekeik iskolába történő szállítása. Az Aut-Help Egyesület által a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában működtetett
napi utaztatásuk viszont komoly anyagi megterhelést jelent a szerény körülmények között élő szülőknek. Múlt év novemberében számoltunk be helyzetükről, és arról, hogy sikertelenül próbáltak iskolabuszt kérelmezni az illetékesektől – a tanfelügyelőség, illetve a gyermekvédelmi igazgatóság a tanügyi törvényre hivatkozva azt írták, hogy a különleges bánásmódot igénylő gyermekek szállítását a helyi önkormányzatoknak kell megoldaniuk. Kérdésünkre akkor a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője azt is felvetette, hogy mivel a különleges bánásmódot igénylő, fogyatékkal élő diákok más településre történő szállításának finanszírozására a törvény nem tér ki, jogszabály-módosításra lenne szükség annak meghatározására, hogy az ilyen költségeket milyen alapból lehet törvényes módon biztosítani. Idén kedvező változás történt, mint Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata közölte,
A közlemény szerint a Felcsík Kistérségi Társulás, amelynek Hargita Megye Tanácsa is tagja, bízta meg a közbeszerzésre jelentkező szállító céget a feladattal, a polgármesterekkel történt előzetes egyeztetés után.
Az autizmussal élő gyermekek szüleinek képviseletében korábban az ügyben számos beadványt megfogalmazó madéfalvi Constantin Stan kérdésünkre azt mondta,
ugyanakkor kifejtette, még jobban ki lehetne használni a szállítóeszközt. ,,A kisbuszra nagy szükség volt, viszont az útirányt lehetne úgy módosítani, hogy a Gyimesközéplokon élő három gyermeket is szállítani tudja, mert a szülők szerény körülmények között élnek, és nehéz beutazniuk naponta Csíkszeredába” – vázolta a megbízott. Szerinte ha a busz reggel Csíkszeredából először Gyimesközéplokra menne, majd visszafelé Szépvízről át Rákos, majd Dánfalva felé, ez a kitérő beleférne az útvonalba, és az időbe is.
Mint Gyimesközéplok polgármesterétől, Gergely Károlytól megtudtuk, az ügyben már voltak egyeztetések a céggel és a szülőkkel is –
és ezt a szülők is elfogadták. Így ha szerződést írnak alá a céggel, nem lesz akadálya annak, hogy a kisbusz heti két nap Gyimesközéplokot is útba ejtse. Stan szerint ugyanakkor megoldást kellene találni arra is, hogy a csíkszentimrei, autizmussal élő diákot szállító jármű a csíkszentkirályi gyermeket is vegye fel és hozza el Csíkszeredába.
A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A hódgátak miatti árvízveszély, az útmenti parkolás gondja, valamint a Kútpatak utca elhanyagoltsága került többek között terítékre a kedd esti lakossági fórumon, amelyet a zsögödi városrész lakói számára szervezett a csíkszeredai városvezetés.
Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának - közölte kedden Nicușor Dan államfő, miután részt vett a tettre készek koalíciójának ülésén.
A kormány a kedd esti rendkívüli ülésén fogadja el a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló sürgősségi rendeleteket.
A képviselőház és a szenátus március 10-én 13 órától együttes ülést tart, amelyen megválasztják az új ombudsmant, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségének több tagját és a Számvevőszék egyik tanácsosát.
Az Országos Erdőőrség 2025 decemberében 3560 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le, az okozott kárt mintegy kétmillió lejre becsülik – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Megnyílt az a kijárat Csíkszeredában, amely az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesíti és a tervek szerint az ottani forgalmat is gördülékenyebbé teszi.
Az ukrajnai háború ötödik évébe lépve az ukrán gyermekek több mint egyharmada, csaknem 2,6 millióan továbbra is menekültként élnek - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!