
Hétfőtől teljes programban megkezdi a működését az az egyablakos ügyfélfogadási iroda a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban. A pénteki ünnepélyes átadást követően a város lakói az épület földszintjén megnyílt iroda munkatársainak közreműködésével intézhetik a hivatalra tartozó ügyeiket.
2010. március 21., 12:172010. március 21., 12:17
2010. április 08., 19:012010. április 08., 19:01
Nem kell irodáról irodára járkálnia a gyergyóiaknak, ha a városházán akadna valamilyen ügyes-bajos elintéznivalójuk. A most bevezetett egyablakos ügyfélfogadási rendszer lényege az lenne, hogy a polgárok ebben az irodában, egy helyen kapnak meg minden, az ügyükhöz szükséges űrlapot, vagy felvilágosítást.
Ez mindenképpen előnyös lehet a város lakói számára.
Az iroda működésének köszönhetően az első, tényleg hasznosnak mondható változás a hivatalban az, hogy hetente egy napon, vagyis szerdánként délután is lesz ügyfélfogadás a városházán.
Az eddigi délelőtti program sokak számára nehézségeket jelentett a dolgaik intézésében. Az új iroda vezetője, Sztojka Kinga gyors és rugalmas, valamint szakszerű ügyintézést ígér.
Itt lesz az iktató is, azaz itt lehet majd benyújtani a különböző dokumentációkat, kéréseket is. Ugyancsak itt lehet majd feliratkozni a fogadóórákra is. Mezei János polgármester nagy előrelépésnek tekinti a változást, amint elmondta, ez a könnyítést már régóta megérdemelték volta a gyergyószentmiklósi polgárok.
Az új ügyfélfogadó irodába egyenesen az utcáról, külön bejáraton lehet majd bejutni. Az itt dolgozó négy személy között tevékenységi körönként oszlanak meg a feladatok. Az iroda hétfő, kedd és csütörtöki napokon 8 és 15 óra között tar nyitva, pénteken 8 és 13 óra között, szerdánként pedig délután, vagyis fél tizenkettő és fél hét között fogadja az ügyfeleket.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!