
Elsősorban óvodapedagógusi vagy tanítói oklevéllel rendelkező szakemberek jelentkezését várják. Illusztráció
Fotó: Gligor Róbert László
A magyarországi Pető András Főiskola szakemberei konduktor alapképzést indítanak az illyefalvi Kida Központban.
2017. június 12., 18:572017. június 12., 18:57
2017. június 12., 18:572017. június 12., 18:57
„Szeretnél-e minden nap csodát tenni? Mozgásukban korlátozott embereket mozgásra bírni? Részt venni egy teljes életvitelt átformáló munkában? El tudod-e fogadni a sérült gyermeket is úgy, ahogy született – meglátni benne annak a lehetőségét, hogy mi mindent lehet még kihozni belőle? Élethivatásodnak tartod-e a mozgássérült személyek nevelését, a teljes emberi életre való felkészítésüket? Ha igen, akkor jelentkezz az illyefalvi KIDA Központban szeptemberben induló első erdélyi konduktor alapképzésre, amelyet a budapesti Pető András Főiskola szakemberei tartanak” – olvasható a az ilyefalvi KIDA alapítvány által működtetett Konferencia és Továbbképző-központ vezetője által szerkesztőségünknek küldött közleményében.
Mint írják, dr. Pető András az 1940-es években hozta létre a konduktív pedagógiai módszert, amely elsősorban azokkal a központi idegrendszeri sérültekkel foglalkozik, akiknél szülés közben oxigénhiányos állapot lépett fel, vagy később, gyermek, illetve felnőtt korban ért károsodás. A módszer alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók.
„A képzés sajátossága, hogy egyidejűleg valósul meg az oktatás, illetve a sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációja, a komplex konduktív nevelési rendszerben. Elsősorban óvodapedagógusi vagy tanítói oklevéllel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk” – olvasható a közleményben.
Érdeklődni a 0724-266 020-as telefonszámon lehet.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!