
Fotó: Barabás Orsolya
Az Iránytű a munka világába projekt részeként kommunikációban, konfliktuskezelésben, társadalmi beilleszkedésben fejlődnek a résztvevő fiatalok a gyergyószentmiklósi táborban. A három nap alatt a tizennégy, 14 és 22 év közötti fiatalnak lehetősége van jobban megismerni önmagát, és rálátni az esetleges hiányosságaira.
2020. július 30., 10:272020. július 30., 10:27
Kedden kezdődött az a háromnapos tábor, amelybe a Gyergyói-medence több településéről, például Hágótőről, Remetéről, Szárhegyről, Gyergyószentmiklósról érkeztek fiatalok a 4-es kilométernél lévő kempingbe. A Gyulafehérvári Caritas Iránytű a munka világába projektjének részeként szervezett programon tizennégyen vesznek részt, közülük ketten önkéntesek.
– hangsúlyozta Szabó Zsuzsa mentor, táborvezető.
A táborban elsősorban azok vesznek részt, akik a program keretében mentoráltak lettek, és itt lehetőségük van arra, hogy jobban megismerjék önmagukat. A három nap alatt a résztvevők felismerhetik az erősségeiket, ráláthatnak és elfogadhatják a hibáikat, megtanulják kezelni a hiányosságokat. Ehhez biztosítják a hátteret a szervezők.
A fiatalok ottjártunkkor épp Bencze Katalin vezetésével reggeli tornán vettek részt, majd a délelőtti program részeként Soft Skill-képzés volt András Gabriella és Rekeczki Kata irányításával. „Játékosan ismerik meg a készségeiket, akár a hiányosságaikat is, és megtanulják, hogyan lehet ezekkel együtt élni. Lesz zeneterápia Mihály Csabával, festés Baricz Dezsővel, szabadtéri játékok, vetélkedők” – részletezte Szabó Zsuzsa. Fontos hangsúlyt kapott a csapatépítés is.
Fotó: Barabás Orsolya
„Az életpályán való sikeres léthez nagyon fontos, hogy a társas készségeket fejlesszük különböző szituációs és mozgásos gyakorlatok segítségével” – tette hozzá Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadó.
A mentorok a saját személyiségükön keresztül is próbálnak hatni a fiatalokra. „Szeretném abban támogatni őket, hogyan lehet cselekedni önmagunkért, túl azon a gondolaton, hogy ha magadban hiszel, bármit megtehetsz. Megmutatni, hogy mit tehetnek azért, hogy elérjék a céljaikat” – hangsúlyozta Garai Balázs Levente mentor.
A fiatalok, akik csatlakoztak a programhoz, nyitottak az új iránt, érdeklődőek, és tetszik nekik, hogy hozhatnak saját ötleteket, és támogatják őket abban, hogy önállóan, kritikusan gondolkozzanak. „A tábor nagyon jól telik, jó a társaság, nagyon tetszenek a programok. Én mindenképp szeretném fejleszteni a személyiségemet, mert szükségem van erre” – osztotta meg gondolatait Fülöp Norbert táborozó.
A tervek szerint augusztus közepén még lesz egy hasonló jellegű tábor, és a program folytatásán is dolgoznak már.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
szóljon hozzá!