
Közel 13 ezer látogatója volt tavaly a múzeumnak
Fotó: Farkas Áron
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum az év második felében a jelenleg felújítás alatt álló Székely Katonaneveldébe költözhet. Dimény Attila múzeumvezetővel a tavalyi év eredményeiről és az idei tervekről beszélgettünk.
2024. január 14., 15:502024. január 14., 15:50
A múzeumigazgató elmondta, közel 13 ezer látogatójuk volt, ami a világjárvány előtti időszakhoz képest is kiemelkedőnek számít. Nyolc időszakos kiállítást szerveztek, amelyek elsősorban a helyi és környékbeli közönséget vonzották, mintegy háromezer személy vett részt rajtuk. Szintén népszerűek voltak a Dimény Erika múzeumpedagógus által vezetett foglalkozások, a 79 alkalomba közel kétezer diák kapcsolódott be.
A múzeum látogatói között elsősorban a csoportok voltak túlsúlyban, a tavalyi évben 220 diákcsoportot fogadtak, ami több mint ötezer látogatót jelent. Felnőtt jeggyel 1200, nyugdíjas- vagy diákjeggyel 2000 látogató tért be az intézménybe.
– tudatta Dimény Attila.
Az idei évre kilenc betervezett kiállítása van a múzeumnak, az intézmény várható költözése miatt csak a nyár végéig fogadtak jelentkezőket, illetve hívtak meg kiállítókat. A hagyományos eseményeket idén is megtartják, így az évet a március 15-i ünnepi tárlattal nyitják, amelynek 35. kiadására eddig közel harminc képzőművész jelentkezett.
Júniusban Balázs István sepsiszentgyörgyi grafikus egyéni kiállítását várják a múzeumba, a városnapok alkalmával pedig ismét megszervezik a tavaly útnak indított, analóg fotózást bemutató pop-up kiállítást. Júliusban az Incitato művésztábor zárókiállításának adnak helyet, augusztusban pedig Sárosi Csaba grafikus egyéni kiállítására kerül sor. Az őszi időszak programja a Székely Katonanevelde felújításának függvényében alakul majd – tájékoztatott az intézményvezető, hozzátéve, hogy
Dimény Attila szerint több szakaszban kerülhet sor az intézmény költözésére
Fotó: Farkas Áron
A kézdivásárhelyi múzeum új székhelyéül szolgáló Székely Katonanevelde felújításához 2022-ben láttak hozzá, mára a munkálat túlnyomó része elkészült, azonban az átadás pontos ideje egyelőre még nem ismert.
– emelte ki Dimény Attila.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alegységeként működő intézmény igyekszik egy koncepciót kidolgozni, amely alapján várhatóan több lépcsőben kerülhet sor a céhtörténeti múzeum költözésére, hiszen a jelenlegi tárlatok bővítését és új kiállítások létrehozását is tervezik.
„A szándékunk az, hogy a múzeumnak a mostani sajátosságát továbbvigyük és erősítsük. A céhes-, az 1848-49-es-, illetve a helytörténeti kiállításunk a jelenlegi helyszínen viszonylag kisebb helyen látható, a Székely Katonaneveldében lesz lehetőség arra, hogy ezt bővítsük, tágabb kontextusban mutassuk be” – ismertette a terveket a múzeumvezető. Hozzátette:
„Egy interaktív, nem csak egyszer meglátogatandó intézményt kívánunk létrehozni, amely szerves része tud lenni Kézdivásárhely kulturális és gazdasági életének” – fogalmazott.
Decemberben a magyar állam átruházta a Bogdán-féle napfényműterem tulajdonjogát a helyi önkormányzatra, így a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesületének ügykezelésében levő épület jövőbeni sorsára is rákérdeztünk.
Dimény Attila elmondta, előrelépésnek tekinthető, hogy az eddig csak alkalmanként látogatható ipartörténeti jelentőségű ingatlan a helyi önkormányzat tulajdonába került, mivel így könnyebbé válhat a fenntartása és fejlesztése.
– hangsúlyozta.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!