Hirdetés
Hirdetés

Kollokvium: mindenhol születnek értékek, amiket látni érdemes

•  Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

Elhalkult az utolsó taps is, lezárult a Nemzetiségi Színházak 14. Kollokviuma. Sok szempontból rendhagyó volt a két héten át zajló seregszemle, amelynek ezúttal a gyergyószentmiklósi mellett a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi teátrum is házigazdája volt.

Gergely Imre

2023. november 01., 19:172023. november 01., 19:17

Az idei rendezvényt alapvetően befolyásolta, hogy a Figura Stúdió Színház „átmeneti szálláson” működik, mivel az igazi otthona felújítás alatt áll, így

szó sem lehet arról, hogy nagyszínpadi előadásokat játsszon, vagy akár ilyen vendégprodukcióknak helyet adjon.

Ilyen körülmények között borzasztóan nehéz volt megszervezni, lebonyolítani a Kollokviumot.

•  Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

Idézet
Ha előre tudtuk volna, hogy ez mivel fog járni, akkor lehet, hogy bele sem fogtunk volna”

– mutat rá Albu István, a gyergyószentmiklósi színház igazgatója, megköszönve a Tomcsa Sándor Színház és a Csíki Játékszín hozzáállását, segítségét, hozzátéve, hogy

végtelenül büszke a kollégáira, akik mindezt véghezvitték.

Leszögezte: ez volt a legnehezebb dolog, amit a Figura valaha is csinált.

•  Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

Van egy hiányérzete, mivel most nem lehettek egy városban a romániai kisebbségi színházak, és így nem lehetett azt a fajta hangulatot együttlétet megvalósítani, ami a korábbi alkalmakkor jellemezte a Kollokviumot, ám

örül, hogy sikerült megismertetni a székelyudvarhelyi és csíkszeredai közönséggel is ezt az eseményt.

A három Hargita megyei színház mostani összefogását a kényszer szülte ugyan, de ez az együttműködés nagyon jó volt, gördülékenyen zajlottak a tevékenységek, és szorosabbá vált a kapocs az intézmények között.

Idézet
Van itt egy 60 kilométeres körben három színház és ez csodálatos dolog, és ennek a lehetőségeit ki kell használni”

– szögezte le Albu. Reménykedik abban, hogy a következő Kollokviumig talán visszaköltözhet a Figura a művelődési ház épületébe, és közben a csíkszeredai és székelyudvarhelyi színházaknál kezdődnek el a felújítások, így a gyergyóiak viszonozhatják a most kapott segítséget.

Más társulatokkal is beszéltek együttműködési lehetőségekről

– tette hozzá a gyergyószentmiklósi színház igazgatója.

•  Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

Szélesebbre tárnák a kapukat

Idén már történt egy nyitás, a romániai kisebbségi színházak mellett

a Kollokvium fellépői között volt a szabadkai és az újvidéki magyar színtársulat is.

Albu István a jövőben még tágabbra nyitná a kört.

Idézet
Borzasztóan izgalmas lenne megismerni, hogy miként élik meg kisebbségi mivoltukat például a katalán, dél-tiroli színházak, vagy akár az is, hogy milyen egy izraeli orosz nyelven játszó társulat”

– vetette fel.

A Kollokvium már hosszabb ideje nem versenyezteti a fellépő társulatokat, nem adnak a színészeknek, rendezőknek díjakat, és ez a jövőben sem fog változni.

Albu István nem is tenne különbséget előadás és előadás között. Azonban úgy látja, nagyon pozitív változáson ment át az erdélyi színházi világ.

•  Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Bartalis Előd/Figura Stúdió Színház

„Régebben létezett egy bizonyos fajta hegemónia az erdélyi színjátszásban. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy Marosvásárhely volt számon tartva – mellettük mi, a Figura, különcségünk miatt kaptunk említést –, ami máshol történt, az mintha nem is létezett volna. Ez megváltozott.

Idézet
Egyre nehezebb dolga van a társulatoknak, a járvány óta még inkább, és ez elvezetett oda, hogy tartalom nélkül eleve nem születhetnek előadások, ami nagyon fontos és jó dolog. Én most azt látom, hogy bárhová is mennék színházba Erdélyben, mindenhol vannak érdekes dolgok, értékes emberek, és mindenhol kapok olyan előadást, ami igazán érték”

– állapította meg Albu István.

Hirdetés

Az idei Kollokvium érdekessége volt, hogy az előadások után a társulatok nem egy csokor virágot kaptak a szervezőktől, ahogyan ez általában megszokott, hanem egy kis fenyőcsemetét.

„Úgy gondoltuk, olyan valamit adjunk, ami élő, és a színházak próbáljanak vigyázni rá, próbálják életben tartani” – mondta el zárásként Albu.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró

A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra
2026. április 29., szerda

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre

Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra

Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra
2026. április 29., szerda

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény
2026. április 29., szerda

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró

Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében

Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében
2026. április 29., szerda

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás

Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás
2026. április 29., szerda

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve

A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve
Hirdetés