Kolcsár Sándorra emlékezett Tőkés László

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A júniusban elhunyt Kolcsár Sándor unitárius esperesről emlékezett meg az Európai Parlament alelnöke, az EMNT elnöke, Tőkés László.

Gáspár Botond

2011. szeptember 25., 14:142011. szeptember 25., 14:14

Lelki kötelezettségének tett eleget Tőkés László pénteken délután Szabédon a Kolcsár Sándor volt unitárius esperes sírjánál való megemlékezéssel. Kecskés Csaba unitárius esperes megemlékező beszéde után Tőkés László kiemelte az egyház–város–egyetem szoros összefonódását, ami Szabédon megelevenedik. Felidézte az 1990-es évek elejét, amikor az egyház vállalta és végezte a magyar közösség megszervezését, ebben kiemelt szerepet vállalt Kolcsár Sándor unitárius esperes, valamint Fülöp G. Dénes református lelkész.

„Azokban az időkben volt úgy, hogy katonák jelenlétében állták körül az Úr asztalát. Az itteniek kitartása miatt mindig lelkileg feltöltődve távoztam Marosvásárhelyről” – mondta Tőkés László. Az EMNT elnöke felidézte azokat az időket, amikor Fodor Imre volt a polgármester és Kolcsár Sándor esperes az RMDSZ elnök, amikor Marosvásárhelynek hangos szava volt, amikor az RMDSZ még az egyházzal együtt, közösen viselte gondját a városnak.

Kolcsár Sándor sírjánál Tőkés László megemlékezett arról a lelkületről, amely az elhunyt esperes személyében meghatározta az RMDSZ-t, és amitől ma nagyon távol vagyunk. Tőkés a Biblia szavával bátorított és mutatott rá a gyülekezet, a közösség melletti kitartás fontosságára.

Szintén Szabédhoz kötődik Szabédi László, a Bolyai Egyetem beolvasztásának mártírja, így óhatatlanul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzete is előtérbe kerül, hiszen a magyar nyelvű orvosképzés van veszélyben, de a Sapientia egyetem politikailag szándékosan késleltetett akkreditációja is egyetemeink bizonytalanságát jelzi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés