
Idén is díszbe öltöztetik a várost, még ha az nem is tetszik mindenkinek. Archív
Fotó: Pál Árpád
Hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a rendőrség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal ellen. A kivizsgálás a március 15-ei rendezvény közbeszerzési eljárásának törvényességére irányul.
2018. március 12., 18:172018. március 12., 18:17
2018. március 12., 18:182018. március 12., 18:18
A múlt évhez hasonlóan idén is díszbe öltöztetik Székelyudvarhelyt, hiszen ez is hozzájárul a méltó ünnepléshez, akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester. Hozzátette, az örömbe némi üröm is vegyül, mivel
A polgármester kijelentette, törvényes és hivatalos úton jártak el, és ezt bizonyítani is tudják. A háromnapos rendezvénysorozat 42 ezer lejes költségvetését a februári tanácsülésen hagyták jóvá a városatyák, ebből 15 ezer lejt vállalkozói támogatásokból valósítottak meg.
Még nem tudni, ki a feljelentő
„Gondolom, hogy engem és munkatársaimat akarják megfélemlíteni az ünnep előtt. Február 27-én kiírtuk a közbeszerzést, március elsején már a rendőrség el is indította a város ellen az eljárást. A gyerekeknek egyszer használatos esőkabátok és zászlócskák vásárlására közbeszerzést írtunk ki, erről tenderfüzet készült. Az összeget szponzorok ajánlották fel, nem közpénzből akartuk finanszírozni. A törvényeket betartva jártunk el, amit az iratok is igazolni fognak. Nem tudom, ki a feljelentő, arra is várni kell, míg megtudjuk, ennek mi az oka és célja” – közölte lapunkkal a polgármester.

Idén is méltóképpen kívánja megünnepelni az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóját Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, ezért tartalmas programkínálattal készülnek.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
1 hozzászólás