
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Hálapénz, tiszteletdíj, csúszópénz, borravaló – mindezek tudományos gyűjtőneve a paraszolvencia. Ezt a tabutémának számító jelenséget kutatta Kedves Andor, a Sapientia EMTE hallgatója, az eredményeket pedig nemrég a Kari Tudományos Konferencián (TDK) is bemutatta.
2019. május 24., 12:342019. május 24., 12:34
2019. május 24., 13:092019. május 24., 13:09
„Már nagyon rég foglalkoztat a hálapénz, borravaló adásának jelensége, hiszen bárhová megyek, szinte mindenhol találkozom vele. Ez adta az ötletet, hogy szakdolgozatom témájául válasszam és kutassam a paraszolvenciát” – osztotta meg Kedves Andor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. Hozzátette, bár tanárai úgy vélekedtek, hogy kényes téma lévén nehéz lesz kutatnia, hiszen sokan tabuként kezelik a kérdést, ennek ellenére ő mégis belevágott.
A kutatásról
Az egyetemi hallgató a jelenséget néhány csíkszeredai alkalmazott megkérdezésével kutatta. Négy félig strukturált interjút készített a legjobban érintett területeken dolgozókkal, azaz az egészségügyben, a vendéglátásban, a futárszolgálatnál, és más szolgáltatói szektorban alkalmazott dolgozókkal. „A kutatás során a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy az alkalmazottak nem feltétlenül vélekedtek pozitívan a »csubukrendszerről«” – mesélte a szakdolgozat szerzője. Hozzátette, az interjúkból az derült ki, hogy a hálapénznek, borravalónak több hátulütője is van.
Ugyanakkor a munkakönyvében is csak a minimálbér szerepel, így kevesebbet számítanak majd be a nyugdíjalapjába. A munkaadó szemszögéből pedig azért lehet veszélyes ez a jelenség, mert például a pluszpénzért alkalmazottai akár olyan dolgokat is megtehetnek, amelyek nem szerepelnek a munkaköri leírásukban.
Nagymértékű kivételezés
A kutatásból az is kiderült, hogy a paraszolvencia egyik következménye a nagymértékű kivételezés. Például
A paraszolvencia mértéke befolyásolja a bánásmódot: aki több pluszpénzt ad, az elsőbbséget élvez, míg aki kevesebbet vagy egyáltalán nem ad, az hátrányban marad.
Próbálkozás a szabályozásra
A paraszolvencia jelenségéből szerzett pénz szabályozására cégek és intézmények szintjén történtek próbálkozások. Számontartanak például olyan vállalatokat, ahol az alkalmazottak egyenlően vagy teljesítmény alapján osztják el egymás között a pluszpénzt. Romániában 10 százalékot várnak el borravalónak a vendéglátásban, Amerikában ez 20 százalék, ezzel ellentétben Japánban vagy Kínában egyenesen sértő, ha pluszpénzt hagyunk.
Boier Kinga
Vitos Zita
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!