
Most a pénzügyieken a figyelem
Fotó: Barabás Ákos
Várakozó álláspontra helyezkedtek és egyelőre felfüggesztették a tiltakozást a környezetőrség alkalmazottai, ám az elfogadott 20 százalékos béremeléssel elégedetlenek. A képviselőház döntő fórumként ugyanis kedden megszavazta, hogy több közalkalmazott ez év júniusától 20 százalékos béremelésben részesül.
2017. május 17., 18:372017. május 17., 18:37
Ennek megfelelően a környezetvédelmi ügynökségek, a környezetőrségek, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek és a Duna-delta Bioszféra Rezervátum gondnoksága kap 20 százalékkal nagyobb fizetést jövő hónap elejétől. Mint ismeretes, a környezetőrség alkalmazottai múlt héten meghatározatlan időre szóló tiltakozást hirdettek, május 9-én országszerte néhány órára beszüntették a munkát.
Lucian Cândea, a Kovászna Megyei Környezetőrség igazgatója lapunknak elmondta, az országos szakszervezet döntésére várnak, az egyeztetések során Bukarestben döntik el, hogy folytatják-e a sztrájkot, ám
A tárgyalások során azt az ígéretet kaptuk, hogy júniustól 50 százalékkal, majd jövő év januárjától további 20 százalékkal emelik a fizetéseinket, tudatta az igazgató. Hozzátette, a közalkalmazottak közül ők kapják a legalacsonyabb béreket, holott hatalmas a felelősség, és a munkájuk stratégiai fontosságú.
„A környezetőrségnél egy felügyelő átlagbére 1500 lej, közben pedig 50–100 ezer lejes bírságokat kell kirónia. Ez így méltánytalan” – mondta Cândea. Rámutatott, hatalmas bérezési különbségek vannak, például az erdőőrségnél a hasonló feladatokat ellátó felügyelők átlagbére eléri a 4000 lejt. A környezetőrség alkalmazottainak fizetését legutóbb 2009-ben emelték. A Kovászna megyei igazgató hangsúlyozta,
„Hiába fontos a mi munkánk, az adóbehajtók munkabeszüntetése jobban fáj, hiszen ott nagy pénzeket veszít az állam. Ez érthető, hiszen mindannyian, a közalkalmazottak abból kapjuk a fizetést, amit az adóhatóság behajt” – mondta Lucian Cândea.
Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Nincs más név újévi keresztény zenefesztivált Marosvásárhelyen január 17-én 17 órától a Kultúrpalota nagytermében.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
szóljon hozzá!