
Páll Antónia két különböző szakra is jelentkezik, majd bejutás után mérlegel
Fotó: Páll Antónia tulajdona
Egyformán 9,6-os átlagot ért el az érettségin a gyergyószentmiklósi Páll Antónia és Jákó Dániel, és miután az óvások eredménye is ismert, véglegesen is eldőlt, hogy ők ketten szerepeltek a legjobban az idei megmérettetésen a gyergyószéki, magyarul tanuló diákok közül. A Salamon Ernő Gimnázium után az informatika, illetve az irodalom és/vagy a film világában szeretnének pályát választani. Páros interjú.
2021. július 11., 16:272021. július 11., 16:27
– Abból, hogy ilyen eredményt értetek el, úgy tűnik, könnyű volt számotokra az érettségi. Hogyan láttátok ti a vizsgát?
– Páll Antónia: Számomra valóban nem volt túl nehéz az érettségi, de egyszerű sem. Természetesen rengeteget kellett készülni rá, de aki az elmúlt négy évben becsületesen tanult és kihozta magából a legtöbbet, nem jelenthetett gondot a vizsga. Nem voltak rettentően nehezek a tételek sem, és az online oktatásra való tekintettel leszűkítették az érettségire szükséges tananyagot, tehát kivettek néhány leckét a követelmények közül, így kissé könnyebb dolgunk volt ebből a szempontból.
– Jákó Dániel: A kezdetektől fogva tudtam, hogy nem egy könnyű megpróbáltatás az érettségi, de Istennek hála fel tudtam készülni rá a megfelelőképpen.
– A 11. osztályotokat kettévágta a karantén, és az idei sem volt olyan, mint kellett volna. Maszkviselés, és egyék korlátozó előírások között kellett iskolába járnotok. Milyen volt így középiskolásnak lenni?
– J. D.: Eleinte szokatlan volt így iskolába járni, viszont úgy gondolom, hogy mindannyian alkalmazkodtunk a helyzethez, és kihasználtunk minden pillanatot, hogy élvezzük az együtt töltött időt, és hogy megfelelően tudjunk tovább készülni az előttünk álló vizsgákra.
A tanáraink mindent megtettek azért, hogy így is a lehető legmagasabb szintű oktatásban részesüljünk.
– P. A.: Úgy gondolom, hogy nem volt egyszerű az elmúlt év egyetlen középiskolás számára sem. Amikor nem otthonról kellett tanulnunk, hanem bejárhattunk az iskolába, egyfajta hiányérzet volt bennem.
Hiányzott az a régi, semmivel össze nem hasonlítható Salamonos hangulat, a régi közös szünetek, a nyüzsgés a folyosókon, főleg mikor csak a végzősök járhattak be. Emellett szabályokat kellett betartanunk, amiket végül is megszoktunk.
– Hogy érzitek, mit adott számotokra a Salamon Ernő Gimnázium?
– P. A.: Minden diák elmondhatja, hogy az iskola a második otthona. Nekünk szerencsénk volt, a Salamon nem akármilyen otthont adott nekünk: otthont meleg, családias környezettel, bensőséges, vidám hangulattal, szeretettel, segítőkész „családtagokkal”. Mert már a végén olyan volt a közösségünk, mint egy nagy család.
Mindenkinek lehetőséget nyújtott azon a téren fejlődni, ami a szívéhez közel állt. Éppen ezért, bár az osztályunk profilja matematika-informatika, rengeteg színes egyéniség fejlődött ki és nagyon sokféle, különböző irányban szeretnénk továbbtanulni. A tanárok pedig mindenben támogattak minket, segítettek, és a tananyag mellett igyekeztek a legfontosabbra megtanítani bennünket: élni.
Jakó Dánielnek határozott elképzelései vannak a jövővel kapcsolatosan
Fotó: Jakó Dániel tulajdona
– J.D.: A Salamon Ernő Gimnázium nagyon mély nyomot hagyott az életemben, mivel megadta a lehetőséget a tanulmányi fejlődésre, és új élethelyzetekbe helyezett, amelyek hozzájárultak a személyiségem fejlődéséhez.
Az itt kialakuló diákközösség, barátságok mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy igazi Salamonos életben legyen részem, ahol olyan embereket ismerhettem meg, akik közösségében az átlagos iskolai napok is felejthetetlen élményekké alakultak át.
– Ha rajtatok múlna mit változtatnátok az oktatási rendszerrel, illetve az érettségivel kapcsolatban?
– J. D.: Ha rajtam múlna, mindenképp lerövidíteném az óraszámot, hisz a napi hét óra egy kissé hosszú.
– P. A.: Sok változtatásra lenne szükség az oktatási rendszeren belül, de elsősorban kivenném azokat a fölösleges terheléseket, és tananyagokat, amelyek a diákok életét nehezítik fölöslegesen, és nagyobb hangsúlyt fektetnék a gyakorlati oktatásra.
– Hol, milyen egyetemen folytatjátok tovább, milyen életpályát szeretnétek?
– J. D.: A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, matematika-Informatika karán szeretnék tovább tanulni, azon belül is az informatika szakon. Programozói, szoftverfejlesztői, de akár tanári szakmák is mind közel állnak a szívemhez, de különösen szeretem a számítástechnika világának gyakorlati oldalát is kutatni.
– P. A.: Én mindenképpen az irodalom és/vagy a film terén szeretnék pályát választani. Ennek megfelelően Kolozsvárra, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-és világirodalom szakára, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film és média karának audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv-és reklámírás, média szakára is benyújtom a jelentkezésem, és majd eldől, hogy melyik mellett fogok dönteni.
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a budapesti Keleti pályaudvarról.
Miután az elmúlt időszakhoz képest viszonylag hosszú napokig változatlan maradt a benzin ára a román piacvezető Petromnál, a hosszú hétvége előtt ez most változik.
A szakszervezeti szövetségek kérik a kormánytól és a munkaügyi minisztériumtól, hogy haladéktalanul kezdeményezzenek „valós és átlátható” vitát az új egységes bértörvény tervezetéről.
A Béke – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy BÉKE–AUR–PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.
Gyerekzsivaj pezsdítette fel a borús reggelt Sepsiszentgyörgy főterén, a Lábbusz-program ötödik születésnapján. A gyalogos iskolabuszról az elmúlt években 13 város vett példát, és az ötletgazdák abban bíznak, hogy hamarosan még többen csatlakoznak.
Az alacsony bérek miatt alig van szakemberutánpótlás, nem vonzó a népegészségtan az egészségügyi pályát választók számára. Most viszont a még meglévő személyzetet is karcsúsítania kell a népegészségügyi igazgatóságoknak az állami megszorítások miatt.
Az Európai Unió Szolidaritási Alapjából kaphat támogatást Románia a tavalyi árvizek utáni helyreállítási munkálatokra. A tervek szerint a parajdi beavatkozások és több Kovászna megyei település is érintett lehet.
A kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában a Tisza-frakció két tagja szerdán.
Az ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítési munkálatok alatt minden gyergyószentmiklósi városrészben felásták az utakat. Történtek már korábban is visszaaszfaltozások, idén ennek szeretnének a végére járni. Elkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint karbantartási és javítási munkálatok miatt több Maros és Hargita megyei településen is szünetelni fog az áramszolgáltatás a következő két napban.
szóljon hozzá!