
Fotó: Magyari Levente
Gyergyószentmiklóson tölti háromhetes szakmai gyakorlatát harminc kiskunfélegyházi szakközépiskolás tanuló. Különböző szakterületeken ismerkednek az itteni munkakörülményekkel, ugyanakkor bebarangolják a környéket, a várost.
2019. október 17., 13:182019. október 17., 13:18
Hosszú évekre tekint vissza az az együttműködés, amelynek köszönhetően a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium diákjai Gyergyószentmiklósra érkeztek. A magyarországi iskola partnere az Arbor Vállalkozói Szövetség, illetve tizenkét helyi vállalkozás, amelyeknél a diákok megismerkedhetnek a különböző munkafolyamatokkal, szerszámokkal, szakmai fortélyokkal. Bajkó Tibor, az Arbor elnöke köszönetet mondott a bizalomért, hogy őket választották, és felhívta a figyelmet, ez nem csupán szakmai együttműködés, hanem barátságok alakulnak ki, kapcsolatok erősödnek.
A harminc kiskunfélegyházi, többségében hátrányos helyzetű fiatal között van nyolc bolti eladó, öt kőműves, négy szociális gondozó, öt hegesztő, hét asztalos és egy festő. „Nagyon jól érzik itt magukat, új szakmai tapasztalatokra tesznek szert, jó gépekkel dolgoznak, és minden nap munkanaplót írnak. Ha csak az asztalosokat említjük, ők itt
– árulta el Magyari Levente programkoordinátor, aki Gyergyószentmiklóson született, de évek óta a kiskunfélegyházi iskolában dolgozik.
A diákok a Szent Anna Gyermekotthonban vannak elszállásolva. „Ebben a környezetben a mi diákjaink, akik szintén érzékenyek, látják az itt élők mindennapi küzdelmeit is” – hangsúlyozta Csabai Csaba Pál, a kiskunfélegyházi szakközépiskola aligazgatója, akinek meglátása szerint évek múlva lesz igazán hozadéka ennek a szakmai gyakorlatnak.
A munka mellett szabadidős tevékenységet is szerveznek a kiskunfélegyházi tanulóknak, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács tagjai többek között a Gyilkos-tóhoz, a Súgó-barlangba és különböző kulturális programokra viszik el őket.
A kiskunfélegyházi szakközépiskola diákjai már voltak Milánóban és Bécsben szakmai gyakorlaton, a Gyergyószentmiklóson töltött három hét után még Lengyelországban is dolgoznak majd, és a tervek szerint ez az együttműködés jövőben is folytatódik.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
szóljon hozzá!