Mával véget ér a kisfarsang, de este még bálozhatunk!

– ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy egy remete Katalinnal tudatta, Krisztus az igazi vőlegény számára, ezért Costus király lányaként minden kérőjét visszautasította. Egyes források szerint

Vége a vigadalomnak

A régi kalendáriumok szerint Szent Katalin napja mintegy határkő az egyházi év elején, mikor véget ér az ősz, egyes helyeken a marhacsordát ekkor hajtották ki utoljára. Néhol dughagymát szedtek zsákba, amit felkötöttek a szabadkéménybe aszalódni.

Egyben a kisfarsang végét is jelentette,

– olvashatjuk egy 120 évvel ezelőtt megfogalmazott intelemben. Ezért ezen a napon, de legalábbis a hónap végéig a régiek igyekeztek kitombolni magukat.

A Trianon előtti Magyarországon ritka volt az olyan város vagy falu, ahol ne rendeztek volna bált a Katalinok tiszteletére, lévén az egyik legkedveltebb név. Ez a szokás többé-kevésbé máig fennmaradt.

Marosvásárhelyen például többnyire az Apolló palota emeleti termében tartották – egyéb táncmulatságok mellett – a Katalin-bálokat. A Székely Közlöny tudósítása szerint 1847-ben „vidékről, főleg a Kisküküllő megyéből gyönyörű leány- és nőkoszorú jelent meg vidám szülők kíséretében, és a délceg ifjúság örömtől sugárzó arccal fejtette ki világos kivirattig a fárasztó, akkor már divatos keringőt.”

De nemcsak bálokat rendeztek Katalinkor, hanem nagyobb vásárokat is, amelyek közül a gyulakutait máig megtartják, és jó pár éve még Székelyhodoson is adták-vették az állatokat. A háromszéki Zabolán régen a húshagyókedd előtti péntekre, valamint a Keresztelő Szent János, a Szent Ferenc és a Katalin utáni péntekre volt kitűzve országos vásár.

Katalinnak is lehet nyara

Főként a szegényebb emberek általában ezen a napon vágták le a disznóikat, legfennebb Szent Andráskor, mert utána már egyből beköszönt a Jézus születésére való várakozást lelkiekben is előkészítő advent. A vadasdiak magyarázata szerint „ha nem vágják le most, később nem lesz, mivel megegyék”.

Más tekintetben számos helyen

Ozsdolán a kendertilolást legkésőbb Katalin napjára kellett befejezni.

Férjjósló praktikák

Katalin azonban nemcsak időjósló, hanem szerelmi varázsnap is. A sóvidéki lányok

(Ha e procedúrát valaki ma elmulasztaná, András vagy Luca napján még mindig ki lehet deríteni a jövendőbeli kilétét.) A moldvai magyaroknál csak egy bimbóságat tesznek vízbe, és ha karácsonyra kinyílik, azt jelenti, abban az évben a lány férjhez megy.

Székelyvarságon egyébre is használták az orgona- vagy burustyánágakat. „Annyit tettek vízbe, ahány tagja volt a családnak. Megjelölték, hogy melyik ág kié. Nagy érdeklődéssel figyelték, hogy az ágacskák kihajtanak-e. Akinek kizöldült az ága, remélhette, hogy megéri a következő esztendő végét. Akinek viszont nem zöldült ki az ága, aggódhatott az életéért a következő esztendőben!” – olvassuk Bárth Jánosnál. A nagyobb ágakat aztán Katalin-ág néven az aprószentekelő legények használták karácsony után.

Úgy tartották, aki ezt végigcsinálja, éjjel megálmodja, hogy ki lesz a jövendőbelije” – írja Barabás László. Parajdon és Alsósófalván inkább böjtöltek a legények, Szovátán pedig lányneveket tartalmazó cetliket tettek a megfőzendő gombócba.

Ha a babonában nem is hiszünk, abból kiindulva, hogy Katalin minden kínzás, megpróbáltatás ellenére, védtelenül hagyva is ki tudott tartani, sőt életével fizetett meggyőződéséért, Derzsy András lelkész intelmét mindenképp megszívlelésre ajánljuk: „ha lelkiismeretünk szerint akarunk tenni valamit, akkor nem szabad hallgatnunk semmiféle hatalomra vagy külső behatásra, hanem amiről meggyőződtünk, hogy helyes, azt kell követnünk, és végrehajtani kötelességünk, bármilyen áldozatba is kerüljön”.