
Azok a tanulók is folytathatják a tanulmányaikat, akik nem szereztek átmenőt
Fotó: Gecse Noémi
A Hargita megyei nyolcadikosok 64,22 százaléka ért el ötös feletti átlagot az országos felmérésen. Ez 3,56 százalékponttal rosszabb a tavalyi aránynál, amikor a tanulók 67,78 százaléka írta meg az „átmenőt”.
2018. június 19., 20:192018. június 19., 20:19
A kisérettséginek is nevezett abszolváló vizsgára 2640 tanuló iratkozott be Hargita megyéből, végül 2524-en jelentek meg mindhárom próbán.
– tudtuk meg a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból.
A legtöbb ötös feletti jegyet magyar nyelv- és irodalomból érték el a vizsgázók, az átmenési arány itt 92,81 százalékos.
Matematikából a nyolcadikosok 56,65 százaléka ment át.
Román nyelv és irodalomból még a matematikánál is gyengébben teljesítettek a tanulók, 49,92 százalékuk írta meg az átmenőnek számító ötös minősítést.
2017-ben magyarból 90,9, románból 60,46, matematikából pedig 58,36 százalékokban szereztek átmenőt a nyolcadikosok, az összesített átmenési arány 67,78 százalék volt. 2016-ban 68 százalékos, 2015-pedig 73,50 százalékos volt az óvások előtti átmenési arány az országos felmérésen Hargita megyében.
A megmérettetésen
Matematikából összesen öten vizsgáztak szintízesre, magyar nyelv és irodalomból hatan, román nyelv és irodalomból pedig 3 tanuló. A hárompróbás vizsga során
Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője szerint habár enyhén romlottak az eredmények tavalyhoz képest, ez egy elfogadható arány. Kiemelte, a középiskolában való továbbtanulás nincs médiához kötve, tehát azok a tanulók is folytathatják a tanulmányaikat, akik nem szereztek átmenőt. Mint mondta, azoknak a diákoknak, akik szakiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat, nem számít annyira a kisérettségin elért jegy, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ők ne válhatnának kiváló tanulókká, szakemberekké a választott szakmájukban.
A jegyükkel elégedetlen diákok kedd este nyolcig nyújthattak be óvást. Az újrajavítások után a végleges eredményeket szombaton teszik közzé.
Országos számok
Országos szinten a nyolcadikos diákok 73,5 százaléka szerzett 5-ös vagy annál nagyobb átlagot az országos képességfelmérő vizsgán – közölte az oktatási minisztérium. Összehasonlításképpen: a tavalyi megmérettetésen 76,9 százalékuk átlaga haladta meg az ötöst. A szaktárca által összesített adatok szerint 319 diák érte el a maximális, 10-es átlagot. Román nyelv és irodalomból 83 százalékuk, matematikából 61,3 százalékuk kapott 5-ösnél nagyobb osztályzatot – a magyar nyelv és irodalom jegyekről egyelőre nem készült összesítés –, ezek jócskán meghaladják az idei próbavizsgán elért eredményeket.
Ennek nyomán joggal merülhet fel az elmúlt években is napirenden levő aggály, miszerint számos iskolában egyszerűen nem engedik vizsgázni a gyengébben teljesítő diákokat, hogy ne rontsák az átlagot. Az oktatási minisztérium ezzel kapcsolatban mindössze annyit közölt: a megmérettetésen a vizsgára beiratkozott diákok 94,8 százaléka vett részt, arra azonban már nem tértek ki, hogy hányan kezdték, illetve végezték el a nyolcadik osztályt.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
1 hozzászólás