Kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Rendkívüli ülés keretében fogadták el szerdán Sepsiszentgyörgy költségvetését a helyi tanácsosok. Ez egyelőre kevesebb, mint a tavalyi, de az év során növekedésre számítanak.

Bús Ildikó

2010. március 04., 11:382010. március 04., 11:38

2010. április 07., 19:192010. április 07., 19:19

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A tavalyinál valamivel kevesebb, 96 millió lej a 2010-re előirányzott pénz, ugyanakkor pályázati úton, valamint kormányprogramok által bővíthető az összeg, így idén is sok munkálatot tudnak majd elvégezni, hangzott el. A költségvetés tanügyi részénél a legnagyobb összeget a fizetésekre különítik el, de javításokra is fordítanak pénzt. Az alkalmazottak fizetésére közel 35 millió lejt szánnak, de a felújításokra is közel 4 és fél millió jut.

A kulturális intézményeknek leosztott összegeknél idén a Tamási Áron Színház kapta a legnagyobb összeget, 2,6 millió lejt, míg az Andrei Muresanu román színház 800 000 lejből gazdálkodhat. A Kónya Ádámról elnevezett művelődési ház valamint a Háromszék Táncegyüttes egyforma összeget kap, ugyanakkor más kulturális események támogatására 300 000 lejt különítettek el. Sportesemények támogatására 900 000 lej jut, az egyházak összesen 153 000 lejt kapnak, de az ifjúsági programok finanszírozásába is beszállnak.

Az idei költségvetésből a városháza 6,8 millió lejt kapott, ezt az épület átalakítására, bővítésére használják, valamint az alkalmazottak fizetését is ebből utalják majd. A befektetések idén is fontos szerepet kapnak a város életében, ezekre 1,24 milliót szánnak. Fontos az Erzsébet park munkálatainak befejezése, a színház stúdiótermének építése, de a Mihai Viteazul tér megkezdett munkálatait is be szeretnék fejezni.  A közvilágításra, utak javítására, szállításra  parkolók építésére vagy átalakítására  4,8 millió lejt szánnak idén. Egyelőre tehát így fest az éves költségvetés leosztása, de a város vezetősége reméli, ez az összeg év  végéig növekedni fog és a tervezettnél több megvalósítás születik majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés