Kisebb a közüzemi tartozások összege Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Csökkent a ki nem fizetett közköltségekből származó tartozás Csíkszeredában. Ezt az is befolyásolta, hogy a vízszolgáltatás már nem tartozik a Közüzemekhez.

Kovács Attila

2010. január 20., 15:052010. január 20., 15:05

2010. január 20., 16:432010. január 20., 16:43

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A Közüzemek (Goscom) lehetővé tette a közös költségek elektronikus úton történő átutalását is, de a leghatékonyabb módszer továbbra is az marad, hogy ajtóról ajtóra járnak a közös költségekért – tudtuk meg. A városban működő lakástulajdonosi egyesületek 80 százaléka a Közüzemeket veszi igénybe a közös költségek begyűjtéséhez. Míg 2008 végén a Közüzemek kintlevőségeinek összege 4 millió 300 ezer lej volt, addig 2009 végén ez 3 millió 600 ezer lej lett. A lakossági tartozások ebből 2008 végén 3,4 milliót, egy évvel később 2,7 millió lejt jelentettek.

Fontos megjegyezni, hogy az adósságokhoz 2009 végén már nem tartozott hozzá a vízdíjból származó összeg, mivel a vízszolgáltatás már nem a Közüzemek hatáskörébe tartozik.

A költségeket 30 napon belül kell kifizetniük a fogyasztóknak, és csak újabb 15 napos türelmi idő után kerülnek a határidőn kívüli kintlevőségek közé a tartozások. A határidőn kívüli kintlevőségek összege 2008 végén 1 millió 80 ezer lej volt, egy évre rá pedig 880 ezer lej. „Nem fenyegeti olyan veszély a Közüzemeket, hogy a tartozások miatt esetleg a gázvállalat felfüggesztené a földgáz szolgáltatását a Közüzemek számára” – mondta Duda Tihamér.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés