Kinek kell valójában a mélygarázs?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Marosvásárhely önkormányzata leszavazta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében mélygarázst építettek volna a főtér alá. Az egyik, kimondott ok a közlekedésmenedzsmentet tartja szem előtt, a másik, hallgatólagos viszont anyagi vonzatú (lehet).

Gáspár Botond

2011. február 16., 14:242011. február 16., 14:24

2011. február 16., 18:242011. február 16., 18:24



A főtér alatti építmény nemcsak a dolgozókat segítené, hanem például a felújított Transilvania Hotelhez érkező vendégeket is

A megvalósíthatósági előtanulmány elkészítését korábban jóváhagyta a közgyűlés, a kivitelezést viszont elvetették. Az RMDSZ-frakció szerint ennek ellenére ez nem feleslegesen kidobott pénz.

„A főtéren, illetve a földfelszín alatt kialakítani parkolóházat teljesen helytelen, mert előbb-utóbb a belvárosból ki kell szorítani a gépkocsiforgalmat, a történelmi városközpontot pedig konzerválni kell. Számunkra ez volt az a fontos szempont, ami miatt elutasítottuk a tervezetet. A kivitelezés értékét egyébként a szakemberek túlzottnak tartották” – ismertette a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciójának elnöke, Kolozsvári Zoltán. Hozzátette, az előtanulmány olyan információkat tartalmaz, amelyeket máshol felhasználhatnak, értékesíthetnek. A megyeközpont közlekedési bizottságának tagjaként Kolozsvári Zoltán tudni véli, hogy a főtéren napközben 400 gépkocsi állomásozik, amelyek a munkaidő végén, 16 órakor távoznak, ezért igencsak szükség lenne a belváros környékén parkolóházra.



A mélygarázs megépítése miatt legalább 3 évig le kellene zárni a főteret. Más helyszínt keresünk a parkolónak – mondta Benedek István

Tavaly év végén az Agenda 2009 társulás elnöke, Bogdan Buda felvetette, hogy javasolni fogja egy városépítészeti szakbizottság létrehozását, amelyben szakemberek kapnának helyet, és amely a polgármesteri hivatal városrendészeti osztálya mellett tanácsadói, konzultatív szerepet töltene be. Erre a városkép megtartása miatt van szükség, hogy főleg a történelmi részeken ne építkezhessen mindenki kedve szerint, olykor megváltoztatva az épület állagát, művészeti értékében csorbát ejtve. A bizottságot azonban még nem hozták létre.

„A világ bármely táján arra törekszik a városvezetés, hogy az értékes belvárost megőrizze. Marosvásárhelyen évente több kongresszust, konferenciát, fórumot szerveznek, a külföldi professzorok pedig csodálattal nyilatkoznak épített örökségünkről. A mélygarázs megépítése miatt legalább 3 évig le kellene zárni a főteret. Más helyszínt keresünk a parkolónak” – mondta Benedek István tanácsos. Ilyen kiszemelt helyszín a színház mögötti parkoló, a Bolgárok tere, a Köztársaság tér, a Kultúrpalota mögötti terület.

A voksolás másik érdekessége, hogy a PD-L-s alpolgármester, Claudiu Maior és Ioana Roman tartózkodott, amennyiben viszont az igen gombot nyomták volna meg, akkor a tervezet „átment” volna. „Úgy gondolom, hogy márciusban ismét benyújtják a mélygarázs építésére vonatkozó elképzelést” – mondta a Székelyhon.ro-nak Benedek István. A főtér alatti építmény ugyanis nemcsak a dolgozókat segítené, hanem például a felújított Transilvania Hotelhez (fotó fent) érkező vendégeket is, ami a városszéli Business Hotelt (fotó lent) is birtokló Florin Vlas PSD-s helyi tanácsos tulajdona.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark

Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark
2026. június 09., kedd

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában

A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában
2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
Hirdetés