
Koncertek...
Fotó: Bereczky Sándor
Az idei Vásárhelyi Forgatag legfontosabb újdonsága, hogy nem három-négy napig, hanem augusztus 18-tól egészen 27-ig tart. A rendezvénysorozat a helyszínek szempontjából is gazdagodott, hiszen a Liget mellett első alkalommal a vár is otthont ad néhány eseménynek – tájékoztatta a Vásárhelyi Hírlapot Portik Vilmos szervező.
2017. augusztus 06., 12:422017. augusztus 06., 12:42
2017. augusztus 06., 12:422017. augusztus 06., 12:42
Kiszínezzük a várost! a szlogenje az idei marosvásárhelyi magyar napoknak, vagyis a Vásárhelyi Forgatagnak, amely ez alkalommal kilenc napos lesz.
– tudtuk meg Portik Vilmostól.
A hétvégi Szféra-eseményeket, illetve az augusztus 20. ünnepet követően a Teleki Téka udvara ad otthont az esti hangversenyeknek. Szerdán a hivatalos megnyitót tartják, ennek meghívottja Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda lesz.
Az idei újdonságok között szerepel az a kezdeményezés is, amely a kortárs fiatal képzőművészeknek nyújt teret a bemutatkozásra. A Kereszteződések címmel meghirdetett projektre huszonhat jelentkező küldött be pályázatot, összesen száz művet, közülük tizenkilenc művész munkáit választotta ki a zsűri. Akiknek munkájával a Forgatagon szervezett kiállításon találkozhatunk: Bartis Noémi, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csóka Szilárd Zsolt, Fábián Emőke, Mihai Frunză, Gábor Barna-Róbert, Gagyi Botond, Kuti Botond, Makkai István, Molnár Krisztina, Nagy Annamária, Camelia Oltean, Szabó András, Szabó Anna-Mária, Andreea Șerban-Chira, Vlad Șerban, Ungvári-Zrínyi Kata, Veress Gábor.
A szervezők arra biztatják az előválogatás során kimaradt művészeket, hogy ne keseredjenek el, vegyenek részt a következő években is a kiállításon, hiszen a Vásárhelyi Forgatag keretében 2018-ban is lesz hasonló lehetőség, ugyanebben az időszakban.
... és családi programok is várják a résztvevőket
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Az idén először a Várban is lesznek forgatagos rendezvények. Az Íjász Forgatag – A győztesek viadala augusztus 26-án, szombat délelőtt 9 órakor kezdődik. A hagyományteremtő történelmi íjászverseny egy újabb színfoltot jelent a rendezvények sorában. Ugyancsak a vár ad helyet a második alkalommal megszervezett Dramsylvania skót whisky kóstolónak is. A vármúzeum épületébe korlátozott számban várják a szervezők whisky-rajongókat, éppen ezért előzetes regisztráció szükséges a részvételhez. A mindössze 50 férőhelyes kóstolóra ezúttal Robert Marshallt hívták meg, aki színvonalas mesterkurzust is tart az érdeklődők számára. Jegyek korlátozott számban kaphatók erre az eseményre, mindössze 40 lejért, helyet foglalni a dramsylvania_whisky@yahoo.com e-mail címen lehet.
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
A meghívott együttesek és előadóművészek között
A helyszínek között az Aranykakas a Szféra rendezvényeinek ad otthont, a Liget a koncertek mellett a gasztronómiai és kézműves tevékenységeknek, a Teleki Téka a kamarazene-hangversenyeknek. A Borudvar a tavalyi helyszínen, a Szentgyörgy utcában lesz berendezve, a Kultúrpalota „szinte parancsolat” a szervezők számára – ahogy Portik fogalmazott, a Színház-tér, az ismertebb vásárhelyi kultúrkocsmák – újdonságként szerepelnek.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!