
Archív
Fotó: Tamás Attila
Kilenc ponton állnak majd készenlétben a mentősök Ferenc pápa csíksomlyói látogatásán szombaton. Ugyanakkor a Hargita Megyei Mentőszolgálat állomásain megyeszerte megduplázzák a szolgálatot teljesítő alkalmazottak számát a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti héten.
2019. május 28., 21:502019. május 28., 21:50
Nagy erőkkel készül Ferenc pápa csíksomlyói látogatására a Hargita Megyei Mentőszolgálat: a zarándoklat helyszínén mintegy hetven mentős teljesít szolgálatot a rohammentő-szolgálat (SMURD) szakemberei mellett. Orvosok, asszisztensek, önkéntesek, valamint gépkocsivezetők alkotják a mentőszolgálat csapatát. Készenlétben állnak továbbá a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, valamint a Hargita megyei hegyimentő közszolgálat emberei is. A mentősök kilenc ponton teljesítenek szolgálatot a helyszínen – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatójától.
A kilenc mentőpont közül négy a nyeregben lesz, két nagyobb és két kisebb mobilkórház (mentősátor). Az oltártól a kegytemplom felé vezető úton további két mentőpontot állítanak fel, ugyanakkor a borvízforrásnál, valamint a kegytemplom udvarán is készenlétben állnak majd a szakemberek. Mindezek mellett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház mellett, a Nagy Laji dombján is lesz készenléti mentőpont – tájékoztatott Péter Szilárd.
A mentőszolgálat vezérigazgatója hangsúlyozta,
A szakember a zarándokoknak azt tanácsolja, hogy akik betegek és gyógykezelés alatt állnak vagy gyógyszert szednek, azok ne felejtsék el bevenni orvosságaikat reggel, illetve magukkal vinni, ha a nap folyamán is kell még bevenniük. Fontos ugyanakkor, hogy étkezzenek is a zarándoklat előtt, illetve, hogy vigyenek magukkal folyadékot az útra és a mise idejére – tette hozzá.
Ha zápor lesz, akkor nem szabad rohanni, hisz ilyenkor könnyen történik baleset – hangsúlyozta a mentőszolgálat vezetője. Péter Szilárd azt ajánlja, hogy ha a búcsú helyszínén valakinek szüksége van a mentősök segítségére, akkor küldjön a legközelebb lévő sátorhoz valakit, aki a helyszínre vezeti a mentősöket. Más esetben a 112-es egységes segélyhívót kell hívni, előfordulhat azonban, hogy a gyenge térerő miatt nehezen lehet majd telefonon kommunikálni.
Azt is megtudtuk, hogy
„Mivel ez idő alatt nagyszámú zarándok érkezik Csíkszeredába és egész Hargita megyébe, ezért van szükség erre. Duplázás lesz Maroshévízen, Gyergyószentmiklóson, a Gyimesekben, Csíkszentmártonban, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen, valamint Székelykeresztúron is” – számolt be Péter Szilárd. Ugyanakkor a felhalmozott gyógyszerkészleteit is megduplázta a mentőszolgálat erre a hétre – tudtuk meg.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!