
Az egyetem aulájában a díjazott diákokkal és tudományos eredményeikkel is találkozhattunk
Fotó: Boda L. Gergely
Az egyetem létjogosultságát bizonyítják azok a díjak és nemzetközi megmérettetéseken elért eredmények, amelyekről kedden sajtótájékoztatón számolt be a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának vezetősége, oktatói közössége. A Magyarországon kétévente szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról (OTDK) kilenc díjjal tértek haza a sapisok, és ennél még több oklevéllel az erdélyi TDK-król, illetve kari és emlékversenyekről.
2017. május 23., 17:032017. május 23., 17:03
Volt egy időszak az egyetem életében, amikor nehezebben lehetett tudományos munkára ösztönözni a hallgatókat, de ez ma már nem mondható el a marosvásárhelyi Sapientia EMTE karairól. „A minőségi oktatás bizonyítéka az a kilenc díj is, amelyet a kétévente szervezett OTDK-ról hoztak haza a hallgatók,
– mutatott rá a sajtótájékoztatón a díjak jelentőségére Dávid László, az intézmény rektora, aki gratulált a díjazottaknak, és kiemelte a hallgatók tudományos eredményei mellett az oktatók munkáját is.
Fotó: Boda L. Gergely
Az egyetem indulásakor felmerült kérdésre, azaz, hogy miért van szükség még egy egyetemre Erdélyben, pontosan ezek a kimagasló eredmények jelentik a választ – foglalta össze a lényeget a rektor. Kelemen András dékán kiemelte,
ugyanis a mai társadalom egyik legnagyobb kihívása az oktatás és a gazdasági szféra közötti szakadék áthidalása.
A 2016-ban végzett Moni Róbert a magyarországi OTDK had- és rendészettudományi szekcióján, védelmi informatika tagozatán bemutatott Pályakövető robot vezérlése valós idejű videojel feldolgozó irányítási algoritmus című tudományos munkájával első helyezést ért el. De kiválóan teljesítettek a diákok a Contintental cég robotversenyén is, amelyen többek között a bukaresti, jászvásári vagy kolozsvári egyetemeket is megelőzték, ugyanis az első, a második és a harmadik díjat is bezsebelték.
Fotó: Boda L. Gergely
A Kolozsváron megrendezett huszadik Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia kommunikáció szekciójában pedig André Krisztina harmadéves kommunikáció- és közkapcsolatokszakos hallgató A másság megjelenítése az erdélyi magyar és román sajtóban című dolgozatával második díjat hozott haza, elnyerve ezáltal a lehetőséget, hogy dolgozatát 2019-ben az OTDK-n is bemutathassa. De ezen kívül a legtöbb tudományos diákköri konferencián dobogós helyen végeztek a sapis hallgatók: a XVI. Kari Tudományos Diákköri Konferencián, a Temesvári Műszaki Tudományos Diákköri Konferencián, a Digilent Design Contest Europe versenyen, az ECN programozó versenyen, a Bege Antal Matematika Emlékversenyen, a Veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karának 24 órás programozási versenyén, a Pneumobil versenyen vagy az Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.
Fotó: Boda L. Gergely
Az egyetem elsőévesei is jelentkeznek a konferenciákra, versenyekre, amelyek lehetőséget biztosítanak számukra az OTDK-n való részvételre is. A XVI. Kari TDK alkalmazott nyelvtudományok szekciójában például Rappert Balázs fordító- és tolmácsszakos elsőéves hallgató nyerte el az első helyezést – tudtuk meg a keddi sajtótájékoztatón.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.
A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.
Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.
szóljon hozzá!