
Folyamatban van a rendőrségi nyomozás. Egyelőre nem tudni, hogy ki vagy kik lehettek az elkövetők
Fotó: Barabás Ákos
Összesen kilenc autóban okozott kárt péntekre virradóan egy ismeretlen elkövető a székelyudvarhelyi Építők és Szabók utcákban. Van, amelyik autónak két gumiját is kivágta és van, amelyiknek a tükrét is letörte.
2019. július 26., 12:372019. július 26., 12:37
Több autótulajdonosnak indult rosszul a péntek reggel a Szabók és Építők utcák környékén, hiszen éjszaka valaki kivágta járműveik gumiabroncsait. Kora délelőtt a helyszínen néhányan még mindig a pótkerekek felszerelésével voltak elfoglalva, mások pedig a gumijavító műhelybe siettek abroncsaik helyrehozása érdekében. Volt olyan is, akinek két abroncsát tették tönkre, ezért elő kellett vegye a téli gumikat, hogy közlekedni tudjon járművével.
Az általunk megkérdezett károsultak elmondták,
„Valószínűleg a részegség vihetett rá valakit ilyesmire” – mondta egy csalódott károsult keserű szájízzel.
A gumiabroncsokon egyébként egy kis vágás volt látható, amit az autósok szerint csavarhúzóval vagy bicskával okozhattak.
Fotó: Barabás Ákos
László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, őket reggel hatkor értesítették a történtekről és azonnal a helyszínre siettek. Hat megrongált autót számoltak akkor, ám az esetet rögtön átadták az állami rendőrségnek, hiszen bűncselekményről van szó, így nem tartozik a hatáskörükbe az eljárás.
Fotó: Barabás Ákos
Összesen kilenc autónak vágták ki egy vagy két gumiabroncsát, egy járműnek a tükrét is letörték – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Mint mondta, az abroncsokat a nyomok szerint bicskával vagy egy kisebb vágóeszközzel tehették tönkre. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy egy vagy több elkövetőről van szó, de nyomozást indítottak ennek kiderítése és a felelősségre vonás érdekében – tette hozzá a szóvivő.
Fotó: Barabás Ákos
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
2 hozzászólás