
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Kigyulladt egy fafeldolgozó csarnok péntek reggel az erdővidéki Nagybaconban. Áldozatok nem voltak, a tűz okát még vizsgálják.
2018. július 13., 15:532018. július 13., 15:53
2018. július 13., 15:572018. július 13., 15:57
Marius Tolvaj, a Kovászna megyei hivatásos tűzoltóság szóvivője elmondta, a riasztást követően három tűzoltóautóval siettek a helyszínre, és a baróti önkéntes tűzoltók is segítettek az oltásban.
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
A tűzeset következtében leégett a lemeztetős csarnok mintegy 800 négyzetméteren, a tető beomlott, a tűzoltók pedig még péntek délután is dolgoztak a tűzfészek eloltása érdekében, illetve hogy eltávolítsák a tetőrészeket. Áldozatok nem voltak, a tűz okát még vizsgálják – tette hozzá a szóvivő.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!