
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen indult az az országos program, amelynek célja a lakosságot rábírni, hogy szabaduljon meg feleslegessé vált, használt, régi elektromos és elektronikai eszközeitől. Az Environ Egyesület és a környezetvédelmi minisztérium kampánya során versenyekkel és díjakkal kecsegteti a legzöldebbeket.
2011. január 23., 16:102011. január 23., 16:10
2011. január 23., 18:202011. január 23., 18:20
Kergesd el a régi eszközök szellemeit! – ezzel a jelszóval indított országos kampányt az Environ Egyesület és a környezetvédelmi tárca az úgynevezett DEEE-hulladékok hatékonyabb begyűjtésére. Az egyesület vezetője, Andrei Orban elmondta, novemberben Bukarest 1-es kerületében (a belvárosban) sikeresnek bizonyult a kezdeményezés, hiszen 8000 kilogramm használt elektromos és elektronikai eszközt gyűjtöttek be, ezért gondolták úgy, hogy kiterjesztik a projektet az ország többi részére.
„Az európai uniós csatlakozáskor Románia vállalta, hogy lakosonként évente 4 kilogrammnyi DEEE-szemetet gyűjt össze, a korábbi Nagy Kipakolás akciók során ez a szám mindössze 1,5 kilogramm volt. A mi kampányunk nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra” – ismertette Andrei Orban. Hozzátette, a környezetbarát hozzáállást versenyekkel akarják kecsegtetővé tenni, előbb a megyén belül, majd a megyék között. Eszerint díjakat osztanak ki a legzöldebb cégeknek, a legzöldebb intézményeknek, a legzöldebb személyeknek, a legzöldebb lakótársulásoknak, a legzöldebb hatóságoknak stb.
„Felhívjuk a figyelmet a kötelezettségre és az effajta hulladékok veszélyességére, hogy ne a kukákba dobják, a többi szeméttel együtt, hanem külön gyűjtsék, hogy újrahasznosítható legyen. Ehhez főként mentalitásváltásra van szükség, ezért is választottuk a jelmondatunkat, hiszen Romániában túlságosan ragaszkodnak az emberek a régi eszközeikhez” – mondta a szakember.
A kampány február elsején az ország összes megyéjében elindul. A kampányban való részvételre az Environ Egyesület honlapján lehet feliratkozni. Az akció teljes időtartama alatt az érdeklődök részére az egyesület egy ingyenes telefonszámot is biztosít: 031.831.3333.
A 2025-ös irodalmi Nobel-díj kitüntetettjével találkozhat a közönség a marosvásárhelyi Kultúrpalotában június 2-án. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Tavaszvarázs névvel háromnapos virágvásár nyílt pénteken délelőtt a marosvásárhelyi várban, ahol nemcsak szebbnél szebb növényeket lehet vásárolni, de szaktanácsot is lehet kérni a gondozásukról.
Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.
A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.
Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.
Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.
Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.
Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.
Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.
szóljon hozzá!