Előbb a főbb útvonalakon, majd március végén a lakónegyedekben zajlik a munka
Fotó: Pál Árpád
Elkezdődik a héten a tavaszi takarítás Székelyudvarhelyen: a polgármesteri hivatal megbízásából már zajlik a köztéri fák metszése, hétfőtől pedig a portalanításhoz is hozzáfognak.
2020. március 02., 11:192020. március 02., 11:19
Az RDE Hargita Kft. a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is előre egyeztetett programmal, utcák szerint végzi a munkát, naponta reggel hét és délután egy óra között. A takarítás akadálymentes elvégzése érdekében az érintett utcákban mellőzni kell a parkolást.
Az ütemezés szerint először a főbb útvonalak mentén tisztítják meg a járdákat és az útszéleket. A többhetes program március 2-án, hétfőn a II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalom és a Kossuth Lajos utca takarításával kezdődik, majd kedden következik a városközpont, szerdától pedig a központhoz közeli városrészek. Ezek után következnek majd a lakótelepek: elsőként március 24-én a Bethlen-negyedben kezdődik a munka, aztán a Tábor lakótelepen, majd a Csereháton folytatódik a takarítás – tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtóosztályától.
A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.
Megvan, hogy melyik családi filmre fogunk tódulni decemberben és januárban a moziba, ugyanis ekkor lesz műsoron a James Cameron-féle Avatar harmadik: Tűz és hamu alcímet kapó része, amelynek most jelent meg az első, kedvcsináló előzetese.
Kormányának a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.
Nyolc alkalommal bírságolt közterületen történő alkoholfogyasztás miatt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság a 34. Tusványos Nyári Egyetem és Diáktábor idei kiadását. Ugyanakkor egy bűnügyi eljárást is indítottak – közli a hatóság.
Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.
A brassói törvényszék hétfőn alaptalannak találta és elutasította Cristian Popescu Piedone fellebbezését, így az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) volt elnöke hatósági felügyelet alatt marad.
Önszántából távozott maroshévizi otthonából július 26-án az a 72 éves férfi (Diacănu Vasile), akit hétfőn nagy erőkkel kerestek a hatóságok – még a polgármesteri hivatal drónját is bevetették, de nem jártak sikerrel.
Ha minden a tervek szerint zajlik, öt év múlva korszerű és környezetbarát úton közlekedhetünk Kézdiszentlélek Lemhény között. A 37 millió eurós, uniós beruházás finanszírozási szerződését július 28-án írták alá.
Arad megye irányába indult el lakhelyéről június 8-án a 39 éves szászbogácsi Bidi Remus, ám senkit nem értesített arról, hogy megérkezett-e úticéljára, ugyanakkor azóta sem lehet elérni őt – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!