
Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
A román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával folytatódik hétfőn a pótérettségi.
2026. augusztus 10., 08:202026. augusztus 10., 08:20
Az oktatási tárca tájékoztatása szerint több mint 33 ezren iratkoztak be az idei pótérettségire. Közülük több mint 22 ezren idei végzősök, több mint 11 ezren pedig korábbi évfolyamokból jelentkeztek.
Kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, szerdán pedig a választott tantárgyból tartanak írásbeli vizsgát.
A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok csütörtökön anyanyelv és irodalomból vizsgáznak.
– ismerteti az Agerpres.

Elkezdődött a pótérettségi írásbeli szakasza: Székelyföldön majdnem kétezer diák vizsgázik. Hétfőn a román írásbelivel kezdik. Egy romántanár tanácsokat is ad a román nyelv gyakorlásához, amelyhez elengedhetetlen az élő román beszéd gyakorlása.
Ezután a pótérettségizők kérhetik a dolgozatuk vagy dolgozataik megtekintését, és óvást nyújthatnak be augusztus 18-án 14 és 18 óra között, valamint augusztus 19-én és 20-án.
Az óvás benyújtása nem függ a dolgozat megtekintésétől,
a dolgozat megtekintése pedig nem kötelezi a diákok óvás benyújtására.
A megtekintés kizárólag tájékoztató jellegű, és nem jár a dolgozat újrajavításával.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint az eredményeket névtelenítve, az egyéni kódok alapján teszik közzé. Ezeket a kódokat a diákok az első vizsgán kapják meg, átvételi elismervény ellenében. Az eredmények az érettségi honlapján és a tanfelügyelőségek oldalain is megjelennek, és két évig elérhetők.
A pótérettségizők 7:30 és 8:30 között léphetnek be a vizsgaközpontokba, érvényes személyazonosító okmánnyal. A tiltott tárgyakat – köztük mobiltelefonokat, segédanyagokat, tankönyveket, jegyzeteket, elektronikus számoló- vagy kommunikációs eszközöket, táskákat – a kijelölt tárolóhelyiségben kell leadniuk. Aki ezt megtagadja, nem vehet részt a vizsgán.
Legfeljebb két óra többletidőt kaphatnak azok a jelöltek, akiknek erre vonatkozó kérését a megyei bizottságok jóváhagyták.
Az írásbeli vizsgák tételeit és javítási útmutatóját az adott vizsga napján 15 órakor teszik közzé az érettségi hivatalos honlapján.
Annak a diáknak sikeres az érettségije, aki részt vett a kompetenciavizsgákon és valamennyi írásbeli vizsgán, mindegyiken legalább 5-öst kapott, és az írásbeli vizsgák átlaga eléri legalább a 6-ost.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!