Kezdődhet a munka

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Csíkszeredában szombaton ünnepélyes keretek között aláírták a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület felújításának kivitelezési szerződését. Az esemény egybeesett az épület felszentelésének 99. évfordulójával.

R. Kiss Edit

2010. június 05., 17:332010. június 05., 17:33

2010. június 05., 18:122010. június 05., 18:12

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A mai nap külön színfoltja, hogy napra pontosan 99 évvel ezelőtt, 1911 június 5-én szentelte fel az épületet Majláth Gusztáv Károly püspök – mondta szombaton a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Tamás Levente, a tanintézmény diákjainak ballagási ünnepségén megtartott szentmise végén.

Ekkor írta alá Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere valamint Zakariás István mérnök, a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthon adó épület felújítási munkálatait elnyerő cégcsoportosulás képviselője a kivitelezési szerződést.

Az ünnepélyes pillanat előtt Ráduly Róbert Kálmán azt mondta, a gondviselés rendezte úgy, hogy az épület új korszakát jelentő szerződést annak felszentelésének évfordulóján kötik meg és véleménye szerint az is a gondviselés munkája, hogy személyében és a nyertes cégcsoportot képviselő Zakariás István személyében az iskola két volt diákja látja el kézjegyével a felújítás kivitelezésének szerződését.

Az ünnepélyes szerződéskötésen az épület tulajdonosa, a római katolikus egyház képviseletében Tamás József segédpüspök is részt vett.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Zakariás István azt nyilatkozta, érdekes érzés fogta el, hogy közel harminc év után erre az alkalomra jött vissza volt iskolájába. Közölte, hat helyi cég fogott össze annak érdekében, hogy elnyerjék a kivitelezési munkálatokat. Amikor meghallottuk, hogy meghirdették a gimnázium felújítási munkálatait, arra is gondoltunk, hogy próbáljuk méltóképpen felújítani volt iskolánkat – mondta a mérnök, aki hozzátette, azáltal, hogy helyi cégek kapták meg a munkát, a helyi szakemberek foglalkoztatásához is hozzá fognak járulni.

A két középiskolának, a Segítő Mária és a Márton Áron gimnáziumoknak otthont adó épület felújítására Csíkszereda városa nagy összegű Európai Uniós Pályázatot nyert. A helyi költségvetés részéről is jelentős erőfeszítést igénylő felújítás kivitelezési szerződésének értéke 18.034.663,63 lej.

A felújítási munkálatokat június 15-én kezdik el, a szerződés értelmében pedig 27 hónap alatt, 2012 szeptember 14-re kell befejezze a munkát az azt elnyerő cégtársulás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon