Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhely központjának rendezési tervéről vitáztak

A közvitán számos érdeklődő vett részt, többen kérdéseket is megfogalmaztak •  Fotó: Farkas Áron

A közvitán számos érdeklődő vett részt, többen kérdéseket is megfogalmaztak

Fotó: Farkas Áron

Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti rendezési tervéről (PUZ) szerveztek nyilvános vitát kedden délben a Vigadó Művelődési Központ kistermében. A több mint kétórás eseményen az érdeklődők betekintést nyerhettek a városközpont jövőbeli fejlődési irányait meghatározó dokumentumba és az alapjául szolgáló előtanulmányokba. Az előadást követően kisebb vita alakult ki a főtér forgalmának átalakítása, illetve a parkolóhelyek számának várható csökkenése kapcsán.

Farkas Áron

2023. november 15., 19:452023. november 15., 19:45

Szilveszter Szabolcs alpolgármester elöljáróban elmondta, az önkormányzat számára az elmúlt három évben prioritás volt a központ rendbetétele. Sikerült telekkönyvezni a történelmi központ utcáit, majd a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vállalta a történelmi tanulmány elkészítését.

Idézet
Az egész központ műemlék, függetlenül attól, hogy milyen ház van rajta,

és ha általános városrendezési tervet szeretnénk készíttetni, ahhoz meg kell legyen a történelmi központ rendezési terve” – tudatta.

Hirdetés

Köllő Miklós építész, a Larix Stúdió vezetője kiemelte, a rendezési terv törvényes keretet ad annak, hogy miként lehet építkezni Kézdivásárhely központjában.

Idézet
Kézdivásárhelynek egy értékes épületállománnyal rendelkező főtere van, és mögötte egy nagyon specifikus, székely sajátosságokat mutató településszerkezeti forma: az udvar”

– mondta. Hozzátette, a kézdivásárhelyi udvarok attól specifikusak, hogy – más településekkel ellentétben – ezeket a 20. század elején megnyitották és utcák (udvarterek) lettek belőlük, ezáltal átjárhatóvá váltak, ugyanakkor ekkora számban nem maradtak fenn sehol máshol.

Több területre kiterjedő előtanulmányok készültek

A továbbiakban Köllő Miklós részletekbe menően ismertette a városközpontról készült történelmi, tájépítészeti és forgalmi tanulmányokat. Elhangzott, hogy a főtéren és az udvarterek belső gyűrűjében található minden egyes épületnek elkészítették az adatlapját, ami leírja az épület állagát, a városképbe való illeszkedését, valamint az építészeti értékét.

Az elemzésekből kiderült, hogy a főtéri épületek műemlékvédelmi szempontból nagyjából rendben vannak, az udvarterek belsejében azonban sok az improvizatív, oda nem illő megoldás.

Az épületek építészeti értékét tekintve is hasonló a helyzet, ami az udvarterek belső részén van, az rögtönzöttebb, kisebb értékkel bír. Ami az épületállomány fizikai állapotát illeti, minden elhanyagoltság és gondozatlanság ellenére még nagyjából jó állapotban vannak a központi épületek – hangzott el.

Szilveszter Szabolcs alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket •  Fotó: Farkas Áron Galéria

Szilveszter Szabolcs alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket

Fotó: Farkas Áron

Az építész elmondta, hogy a főteret övező térfalak más erdélyi városokban általában zártak, de mivel Kézdivásárhelyen utcák alakultak ki, eltűntek a kapuk és nagyon fontossá vált a nyitottság. „Ha Kézdivásárhely a saját specifikumát akarja megmutatni, akkor fontos az, hogy mi jelenik meg hátul az udvarokban.

Nagyon szép a főtér és nagyon értékes, de nem önmagában, hanem azzal, ami mögötte van”

– tette hozzá.

Köllő Miklós katonai térképek és korabeli fotók segítségével mutatta be a város, illetve a főtér fejlődését, az udvarterek kialakulásának folyamatát. Mint mondta, az udvarterekben pontosan beazonosítható tipológiákat találunk: a főtérre néző végükön emeletes kőépület található, a túlsó végükön általában egy városi ház jelenik meg, a középső részen pedig a vidéki élet, az udvar kerül előtérbe.

Köllő Miklós részletekbe menő bemutatót tartott •  Fotó: Farkas Áron Galéria

Köllő Miklós részletekbe menő bemutatót tartott

Fotó: Farkas Áron

A tanulmányok konkrét javaslatokat is megfogalmaznak a városközpont fejlesztésére vonatkozóan, felhívva a figyelmet az oda nem illő dolgokra, illetve a pozitív példákra is. A főtéri zöldövezetekkel kapcsolatban Köllő Miklós elmondta, hogy a parkosítás idején nagyon szép volt a növényzet, mára viszont már tönkreteszi a tér térbeliségét, eltakarja az épületek homlokzatát.

Idézet
Elég sok zöld van a város főterén, de hasznosítható zöld terület kevés, és vizuálisan rengeteg problémát okoz,

hogy nem tudom érzékelni a teljes valójában ezt a főteret és a belőle nyíló udvartereket” – részletezte.

Kevesebb autó, több gyalogos

A szakember elmondta, a tervekkel azt szeretnék elérni, hogy a központi részen ne az autók domináljanak, hanem a gyalogos és a biciklis forgalom, illetve a tömegközlekedés. Hozzátette, ahhoz,

hogy csend legyen a főtéren, az állandó forgalmat és a parkolókat a tér két végén elhaladó utcákra kellene kivinni,

az udvarterekben lakóknak azonban továbbra is megengedett lenne az autóval való behajtás, egy osztott téren, ahol 5 km/órás sebességgel lehetne közlekedni.

Az egyik látványterv a főtér lehetséges átalakításáról •  Fotó: Farkas Áron Galéria

Az egyik látványterv a főtér lehetséges átalakításáról

Fotó: Farkas Áron

Köllő Miklós látványterveket is bemutatott arra vonatkozóan, hogyan nézhetne ki a főtér az új szabályozást figyelembe véve. A református templom előtti részen egy nyitott teret képzeltek el, amely alkalmas lenne nagy rendezvények befogadására és korzózásra is, a jelenlegi park helyén pedig egy fákkal övezett, intimebb rész lenne, ahol le lehetne ülni és kisebb eseményeket is lehetne tartani. A zöld felület a jelenleginél ugyan kisebb lenne, viszont nagyobb részét lehetne használni – tette hozzá.

A rendezési terv elkészítéséhez közel ezer főtéri ingatlant mértek fel arra vonatkozóan, hogy építészeti szempontból mennyire értékesek.

A központot alegységekre osztották, mindegyik saját logikával és szabályozással rendelkezik arra vonatkozóan, hogy mit szabad és mit nem, illetve hogy egy adott ház esetében hogyan kell eljárni, milyen séma szerint lehet dolgozni. A javaslat nagyon fontos előírása, hogy egy épület fejlesztésénél figyelembe kell venni a környező ingatlanokat is, igazodni kell a szomszédsághoz is. „Az udvarterek közösségi terek voltak és mi közösségi térként próbáljuk visszahozni őket, mert ebben látunk potenciált a jövőre nézve” – fogalmazott Köllő.

Vitát váltott ki a parkolás kérdése

Az előadást követően lehetőség volt kérdezni, illetve észrevételeket megfogalmazni. Szóba került az energiahatékonyság és a napelemek felszerelésének lehetősége, a központi épületek felújításának lehetséges módozatai, a történelmi városközpont felterjesztése az UNESCO világörökségi listájára, de

komolyabb vita csupán a főtér forgalmának átszervezése és a parkolási lehetőségek beszűkülése kapcsán alakult ki.

A felszólalók arra vártak választ, hogy a főtéri parkolás esetleges megszüntetése esetén az önkormányzat és a tanulmány készítői milyen megoldásokat azonosítottak a jelentős számú autó parkoltatására, ugyanakkor aggodalmukat fogalmazták meg amiatt, hogy egy ilyen intézkedés negatívan érintené a központban üzletet működtető vállalkozókat.

Köllő Miklós azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy elmondta, a forgalmi tanulmány részben válaszokat ad erre a problémára, például az udvarterek, illetve a környező utcák egyirányúsítása révén, ugyanakkor szükség lesz új parkolóhelyek létrehozására is a műemlékvédelmi zónán kívül. Hozzátette,

mentalitásváltásra is szükség van azért, hogy az emberek ne akarjanak mindenhova autóval eljutni, hanem parkoljanak le kicsit távolabb, ne legyenek lusták pár percet sétálni.

„Nem áll meg a város fejlődése attól, hogy gyalogolni kell háromszáz lépést” – fogalmazott.

Szilveszter Szabolcs hozzátette, a forgalmi tanulmány csupán javaslatokat tartalmaz, jelenleg nincs szó forgalmi változásokról vagy a parkolóhelyek megszüntetéséről. Hozzátette a főtér mindaddig nem lesz felújítva, míg az udvarterek és a környező utcák nincsenek rendbe téve. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a városközpont felújítási terve még nincs kész, azt az övezeti városrendezési terv elfogadása után fogják részletesen kidolgozni, és ha elkészül, annak kapcsán is tartanak majd nyilvános vitát.

A terület, amelyre a rendezési terv vonatkozik •  Fotó: Farkas Áron Galéria

A terület, amelyre a rendezési terv vonatkozik

Fotó: Farkas Áron

Az eseményen jelen volt Emil Goidea városi főépítész is, aki elmondta, Köllő Miklós és csapata a projekttel két nagy problémára is megoldást talált: egyrészt lehetővé tették a Románia szintjén egyedinek számító épített örökség megőrzését, másrészt megteremtették a fejlődés előfeltételeit azáltal, hogy egy találkozási pontot hoznak létre a város számára. „Meggyőződésem, hogy a projekt befektetőket és turistákat fog vonzani, és a város csak nyerni fog vele” – vélekedett.

Kézdivásárhely történelmi központjának övezeti városrendezési terve az önkormányzat honlapján tanulmányozható. Ötleteket, észrevételek e hét végéig lehet írásban eljuttatni a városházára.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés