
Fotó: Kristó Róbert
Hargita megyében szeptemberre 43, ez idáig speciális nyugdíjjal rendelkező személy kap a korábbiakhoz képest jóval kevesebb juttatást.
2010. szeptember 13., 15:472010. szeptember 13., 15:47
2010. szeptember 13., 17:432010. szeptember 13., 17:43
Fotó: Kristó Róbert
Mint Bán Katalin, a Hargita Megyei Nyugdjpénztár igazgatója elmondta, az érintett személyek eddig kapott nyugdíjuk több mint felét veszítik el, azaz aki eddig 3314 lej havi nyugdíjjal rendelkezett, az már szeptemberben 1343 lejt kap kézhez. Mindez pedig havonta 85 000 lej, évente pedig mintegy egymillió lej megtakarítást jelent az államnak. Az érintettek – fűzte hozzá Bán Katalin – honatyák, illetve igazagágügyi és számvevőszéki alkalmazottak voltak.
Az úgynevezett luxusnyugdíjak csökkentésére azt követően került sor, hogy a 737-es számú kormányhatározat értelmében, országszerte mintegy 6250 speciális nyugdíjat vizsgáltak felül, számoltak át.
A igazgató által ismeretetett adatokból ugyanakkor az is kiderült, hogy Hargita megyében júliusban az átlaggnyugdíj 716 lej volt, míg az országos átlag 740 lej. Statisztikai adatok szerint, míg Hargita megyében egy mezőgazdasági nyugdíjas legkevesebb 281 lejt kap, addig az országos átlag 309 lej, de nem csak a nyugdíjak, hanem a bérek tekintetében is a rangsor végén kullog a megye.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.
Több elkorhadt, megrongálódott fakeresztet cseréltek ki a Nemzet Útja (Calea Neamului) ultranacionalista román egyesület tagjai a múlt héten az úzvölgyi katonatemetőben. Ugyanannyi kereszt van most is, mint eddig – derült ki a helyszínen.
A tervekkel ellentétben nem fog bővülni Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtő szigetek száma. Nem az elképzelések változtak meg, csak a pénz hiányzik ezekre – az Országos Helyreállítási Program (PNRR) erre vonatkozó finanszírozását leállították.
Poklondfalván az ideiglenes elektromos orgonát felváltotta egy Németországból vásárolt sípos orgona. A hangszert már beszerelték és behangolták, ünnepélyes megáldását november 15-én, a búcsú napján tartják, Kovács Gergely érsek is jelen lesz.
szóljon hozzá!