Hirdetés
Hirdetés

Kevés a testnevelésóra, sok a felmentett diák

Elemiben és általános iskolában heti két testnevelés órájuk van a tanulóknak, nyolcadiktól csak egy. Archív felvétel •  Fotó: Mihály Csaba

Elemiben és általános iskolában heti két testnevelés órájuk van a tanulóknak, nyolcadiktól csak egy. Archív felvétel

Fotó: Mihály Csaba

Hargita megyében a 2016–2017-es tanév első felében 40 741 iskolásból 1078-an kaptak felmentést testnevelés óra alól. A felmentettek közül 787-en városi tanintézetben tanulnak, 291-en pedig vidékiben.

Molnár Rajmond

2017. március 16., 18:432017. március 16., 18:43

2017. március 16., 18:442017. március 16., 18:44

Közel kétszáz elemi iskolást, háromszáz általános iskolást és hatszáz középiskolást mentettek fel testnevelésből a Hargita megyei tanintézetekben az idei tanév első félévében.

A felmentettek aránya az elemi oktatásban a legkisebb, ott a gyerekek 1 százaléka (176 tanuló) nem vett részt a testnevelés-órákon. Az általános iskolák tanulóinak 2,3 százaléka (306 tanuló), a középiskolás diákoknak pedig 5,2 százaléka (596 tanuló) volt felmentve az első félévben – tudtuk meg a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vonatkozó összesítéséből.

Hirdetés

Az adatokból kiderült az is, hogy az elemi tagozatokban tanuló felmentett kisiskolásoknak nagyobb része, azaz 64 százaléka vidéki tanintézetekbe jár, kisebb része, 36 százaléka pedig városiba. Az általános tagozaton felmentett tanulók aránya pedig hasonló e tekintetben, 53 százalékuk városi tanintézetben tanul, 47 százalékuk pedig vidékiekben.

A középiskolás felmentett tanulók 93 százaléka jár városi iskolákba, 7 százaléka pedig vidékiekbe.

Ehhez a nagy arányhoz az is hozzájárul, hogy Hargita megyében a vidéki környezetben sokkal kevesebb középiskola található, mint városiban.

Kevés a testnevelésóra

A jelenlegi kerettanterv szerint elemiben és általános iskolában is jobbára csak heti két testnevelés órájuk van a tanulóknak, nyolcadiktól kezdődően viszont ez a szám heti egy órára csökken. Az ősztől életbe lépő új kerettanterv szerint azonban már a cikluskezdő nyolcadik osztályosoknak is heti két tornaórájuk lesz. Borbély Botond testnevelés szakos tanfelügyelő szerint nagyon kevés a heti két tornaóra, legalább háromra lenne szükség minden tagozaton.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

A kormány is elismeri: megdrágult az élet, ezért tíz lejt emel

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.

A kormány is elismeri: megdrágult az élet, ezért tíz lejt emel
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Bizonytalan az évkezdés, még nem tudni, milyen beruházásokra lesz pénz idén

Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.

Bizonytalan az évkezdés, még nem tudni, milyen beruházásokra lesz pénz idén
2026. január 15., csütörtök

Igazságügyi reform: megszűntetnék az alacsony ügyforgalmú bíróságokat

Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.

Igazságügyi reform: megszűntetnék az alacsony ügyforgalmú bíróságokat
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
Hirdetés