Kevés a címzetes állás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Két héten át iratkozhatnak két csíkszeredai központban a Hargita megyei pedagógusi versenyvizsgára az óvópedagógusok, tanítók, tanárok. Ebben az évben címzetes állás kevés, 91 van meghirdetve, helyettesítői állást pedig 428-at lehet megpályázni a megyében.

R. Kiss Edit

2010. június 14., 14:552010. június 14., 14:55

2010. június 14., 15:392010. június 14., 15:39

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Míg tavaly összesen 796 pedagógusi állást hirdetett meg a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, és ezek közül 280 állás volt címzetes, addig idén összesen 519 pedagógusi állást lehet megpályázni Hargita megyében. Az idén meghirdetett állások közül 91 címzetes, 428 pedig helyettesítői.

Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség személyzeti ügyeket vivő szaktanfelügyelője elmondta, idén kevés a címzetes állás, egyrészt azért, mert az előző években a címzetes állások közül sokat elfoglaltak, másrészt pedig azért, mert a tanügyben leépítések voltak, illetve az osztálylétszámokat is megemelték, ami kevesebb osztályt és kevesebb pedagógust jelent. A meghirdetett helyek között a legtöbb üres hely az óvópedagógusok számára van – közölte Waczel Ferenc. Elmondta, sok az üres állás a magyar és a matematika szakos tanárok számára is, és ezekre az állásokra tavaly is kevés volt a jelentkező. Román szakos tanári állás is van bőven, de ezeket remélik, hogy betöltik a Sapientia és a brassói egyetemek végzősei – mondta a szaktanfelügyelő.

Ismertette, szintén számos betöltetlen állás van – ahogy az elmúlt években is mindig – idegen nyelv szakos, így angol, német, francia szakos tanárok számára, de várhatóan kevés lesz a jelentkező ezekre az állásokra, ahogy az előző években is.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Az idén meghirdetett pedagógusi állások elfoglalásának folyamata elkezdődött, hétfőtől június 25-ig iratkozhatnak be a július 14-re kitűzött versenyvizsgára a pedagógusok. A tanfelügyelőség két vizsgaközpontot állított fel Csíkszeredában.

A Liviu Rebreanu Általános Iskolában létrehozott 1-es számú vizsgaközpontban a román és magyar nyelvű óvópedagógusok, a román és magyar nyelvű tanítók, a román nyelv és irodalom tanárok, a magyar nyelv és irodalom tanárok, továbbá az angol, a német és a francia nyelvtanárok iratkozhatnak. A 2-es számú központban, a Kájoni János Szakközépiskolában a műszaki tárgyak oktatói, a gyakorlati tevékenységeket vezetők, a reál tárgyak oktatói, a vallástanárok, a zenei és egyéb művészeti tárgyak oktatói, a tanulók házainak állásait megpályázó oktatók, a testnevelés tanárok, a földrajz és történelem tanárok, a társadalomtudományi tárgyak oktatói továbbá egyes humán tárgyak oktatói iratkozhatnak.

Szintén ebben a két központban kell letegyék a kéréseiket a különböző speciális helyzetben lévő, például folytonosságot kérő pedagógusok is.

Az állások listája és a szükséges tudnivalók a két vizsgaközpontban tekinthetők, érdeklődhetők meg, de a tanfelügyelőség honlapján, a www.isjhr.eduhr.ro honlapon is elérhetők, a Humán erőforrások link alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés