Kettős állampolgárság – jobb később, mint soha

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint az Országgyűlésnek már régen el kellett volna fogadnia a kettős állampolgárságról szóló törvényt, anélkül a korábbi fejlemény nélkül, amely minden határon túli, jó szándékú ember lelkében jelentős sebeket okozott.

D. Balázs Ildikó

2010. május 26., 14:302010. május 26., 14:30

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„Jobb később, mint soha alapon üdvözlendő a magyar parlament döntése. Remélem, hogy azokat a hullámokat, amelyeket 2004. december 5. támasztott, azt a vihart a lelkekben, amelyet a szerencsétlen népszavazás eredményezett, azt a sok sebet, amelyet az azóta eltelt időszakban sem sikerült kellőképpen gyógyírral bekenni, a szerdai döntés segít legalább részben orvosolni, csillapítani, elültetni” – reagált a magyar Országgyűlés döntésére Ráduly Róbert Kálmán.

Csíkszereda polgármestere szerint példamutató, ahogy ezt a kérdést például a horvátok már nagyon rég rendezték, a közelmúltban pedig a szerbek is meglépték, és ma már Románia is tömegesen adja meg a román állampolgárságot a Moldva Köztársaságbeli állampolgároknak. A polgármester egyben sajnálatát fejezte ki, hogy „a felelőtlen szlovák vezetők feszültté teszik ezt a kérdést és próbálják valamiféle vízválasztóként feltüntetni azt, ami a legtermészetesebb”.

„A magyar Országgyűlés épületében mondtam el, hogy nagyapám úgy ébredt fel Romániában, miután lefeküdt Magyarországon, hogy nem a vonaton aludt el. A lehető legtermészetesebb dolog, hogy a mostani konjunktúrában ez a lépés megtörténik” – jegyezte meg.

Ráduly Róbert Kálmán szerint egyébként nem az a kérdés, hogy kérvényezni fogja-e vagy sem a magyar állampolgárságot, hanem az hogy, ezt bármikor megteheti. „Nekem is, másnak is megteremtődött annak lehetősége, hogy magyar állampolgár lehessen. Ez sokkal fontosabb, mint az a tény, hogy ténylegesen is azzá válhat az ember. Lelki kötődésünk eddig is nagyon erős volt, a kettős állampolgárság ténye nem teszi erősebbé az összmagyarsághoz való kötődésünket, csak elhárít olyan lelki akadályokat, amelyek nélkül ez a kötődés, ez az odatartozás nem lehetett és nem lett volna teljes. Nem leszek több attól, és senki sem lesz több attól, hogy kérvényezi a magyar állampolgárságot, de attól, hogy nem lehetett kérvényezni és nem válhattunk magyar állampolgárrá, kevesebbek voltunk” – summázott a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés