Székelyföldön lehetünk magyar állampolgárok

Az Országgyűlés szerda délelőtti ülésén elsöprő többséggel, 344 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a magyar állampolgársági törvény kiterjesztéséról szóló módosítását. A szavazást perceken át tartó tapsvihar követte. Gyurcsány, Molnár és Szanyi nemmel szavazott.

Szőcs Lóránt

2010. május 26., 10:462010. május 26., 10:46

2010. június 06., 19:182010. június 06., 19:18

Galéria

Nemmel szavaztak Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor MSZP-s képviselők. A szavazás után tapsvihar tört ki, a képviselők több percen keresztül tapsoltak az eredményt látva.

Az Orbán Viktor (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Kövér László (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz) és Kósa Lajos (Fidesz) által jegyzett módosítás életbe lépése után három hónapon belül állampolgársághoz juthatnának a Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyarok.

A leendő kormánypártok tervei szerint az augusztus 20-án életbe lépő, de csak 2011-től alkalmazható eljárásokban alkalmazott törvény szövege szerint „kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja, ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát sem.”

Az állampolgársági kérvényeket a magyarországi települések anyakönyvvezetőihez vagy a magyar konzuli tisztviselőkhöz lehet eljuttatni. Az illetékes miniszter a kérelem beérkezését követő három hónapon belül előterjeszti azt a köztársasági elnöknek.

A magyar állampolgárságról szóló 1993-as törvény módosításáról szóló javaslatban nem szerepel a választójog kérdése. Az előterjesztés indoklásában benne van, hogy a javaslat nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, így csak egyedi kérelem alapján lehetséges az ezzel kapcsolatos igény elismerése.

Kapcsolódó cikként linkelt további írásainkból kiderül, hogyan fogadták a Székelyföldön ezt a történelmi eseményt!

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés