Hirdetés
Hirdetés

Kétszázezer lejes támogatás kis- és középvállalkozásoknak – szárnyal a Start Up Nation program

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Ismét hatalmas népszerűségnek örvend a kis- és középvállalkozások támogatására irányuló Start Up Nation program újabb kiírása, amelyre csütörtöki indulása óta már közel tízezren jelentkeztek. Az érdeklődő fiatal vállalkozásoknak több mint egy hónap áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák pályázataikat a legtöbb 200 ezer lejnyi vissza nem térítendő támogatásra.

Iszlai Katalin

2018. december 30., 13:382018. december 30., 13:38

2018. december 30., 13:392018. december 30., 13:39

Az új kis- és közepes vállalkozások fellendítése érdekében második alkalommal meghirdetett Start Up Nation nevű kormányprogram népszerűsége a korábbi kiadáshoz hasonlóan ismét magas: csütörtöki indulása óta már közel tízezren regisztráltak. Az idei kiírásban

a 2017. január 30-a után létesített vállalkozások pályázhatnak a legtöbb 200 ezer lejnyi vissza nem térítendő támogatásra.

Tavaly a Start Up Nation programon keresztül 1,71 milliárd lej támogatást nyertek a kezdő vállalkozások, amelyek ezáltal a terveknek megfelelően több mint tízezer munkahelyet hoztak létre. A program várhatóan idén is nagymértékben hozzájárul a munkahelyteremtéshez, ugyanis a pályázati feltételek között szerepel többek között az is, hogy a vállalkozóknak kötelessége legkevesebb egy személyt alkalmazni (és legkevesebb két évig foglalkoztatni).

Hirdetés

A gazdaságélénkítő program csütörtöki indulását követő három órában már több mint négyezer felhasználó regisztrált, azóta pedig a jelentkezők száma a nyolcezret is meghaladta – derül ki a programot meghirdető üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium weboldalán. Az érdeklődők itt regisztrálhatnak és adhatják le pályázataikat: első lépésként regisztrálniuk kell a honlapon, ezt követően visszaigazolást kapnak, majd a határidő lejártáig fel kell tölteniük az üzleti tervüket.

A jelentkezéseket és üzleti terveket csütörtöktől számítva 30 munkanapon át fogadják. Utóbbiak elbírálása szintén a weboldalon történik, mivel a rendszer automatikusan kiszámítja a pályázó által elért pontszámot az üzleti tervben vállaltak alapján.

Érdemes azonban a pontos munkára hangsúlyt fektetni és ezáltal minél nagyobb pontszámot elérni, hiszen a Start Up Nation program idei kiírásában

tízezer üzleti terv részesülhet a legfeljebb 200 ezer lej értékű vissza nem térítendő támogatásban, ehhez pedig a tapasztalatok szerint magas pontszámra van szükség.

Mivel a program egyik célja, hogy új állások létrehozásával a hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket és frissen végzetteket is bevonják a munkaerőpiacra, az említettek alkalmazása például plusz pontokat jelent a pályázatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval

Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Napokra bontva az előttünk álló hét lehűlése: Székelyföldön lesznek a leghidegebbek az éjszakák

A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Napokra bontva az előttünk álló hét lehűlése: Székelyföldön lesznek a leghidegebbek az éjszakák
2026. július 04., szombat

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja

Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja
2026. július 03., péntek

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során

Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során
Hirdetés
2026. július 03., péntek

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során

Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során
2026. július 03., péntek

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették

Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették
2026. július 03., péntek

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma

Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek

Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek
2026. július 03., péntek

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén

A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén
2026. július 03., péntek

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán

Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán
Hirdetés