
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Több mint 20 napirendi pontot tárgyalt meg és fogadott el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, a jelenlegi mandátum utolsó soros ülésén. Az képviselők ezúttal is csak online találkoztak és szavaztak.
2020. szeptember 17., 19:092020. szeptember 17., 19:09
Két szakközépiskola régóta tervezett fejlesztése kerül közelebb a megvalósításhoz azoknak a határozatoknak köszönhetően, amelyeket csütörtökön délután fogadott el a testület. A Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola 6,67 millió lejből újítják fel, korszerűvé válik a bentlakás épülete és a sportpálya is.
A Batthyány Ignác Technikai Kollégiumnál tíz millióval több, azaz 16,7 millióból a még 2007-ben elkezdett és azóta félkész sporttermet fejezhetik be. Amint Nagy Zoltán polgármester az ülésen közölte, a két beruházásra két éve, 2018-ban nyújtottak be pályázatot Európai Uniós támogatás elnyerésére, és mostanra jutott el a folyamat oda, hogy a pályázatot sikeresnek minősítették. A 2018-ban érvényes árszámítások azóta elavultak, most az aktualizált költségtételek elfogadásával módosították a pályázatot a képviselők.
A Fogarasy iskolánál tervezett fejlesztés 6,67 milliós összértékéből 132 ezer lejt jelent a városra háruló kétszázalékos önrész, 64 ezer lejt kell költeni még más, a pályázat keretében el nem számolható költségekre.
– közölte a polgármester. Az uniótól erre 16,3 millió lej érkezik, a városnak 330 ezer lejnyi önrészre és 83 ezer lej értékű el nem számolható költségekre kell hozzátenni a magáét. A mostani határozatok elfogadása után nyílik lehetőség a finanszírozási szerződés megkötésére, majd a közbeszerzések kiírására.
Néhány hete adták át használatba a város lakóinak az új szabadidőparkot, és már az első pillanattól világossá vált, hogy a rend és a park állapotának megőrzésének érdekében részletes szabályzatra van szükség. A testület csütörtökön ezt szavazta meg. Például
Kutyasétáltatás lehetséges ugyan, de a négylábún kötelező a póráz, és a gazdinak kötelessége eltakarítania az állat ürülékét. A park biztonságának és kikapcsolódók nyugalmának érdekében egy területfelügyelőt alkalmaztak, ő kell figyelmeztesse például azokat a kerékpárosokat is, akik nem az arra kijelölt felületen tekernek.
Már korábban döntött a testület arról, hogy a városi fűtésszolgáltatást végző vállalatra bízzák az ivóvíz- és csatornázási szolgáltatást is. Az átalakulás részeként megszavazták a cég új működési szabályzatát, és átadták számára azokat, a korábban a GO Rt. által használt a munkagépeket, amelyek ehhez szükségesek.
Más határozatok elfogadása mellett döntöttek a helyi Művelődési Központ idei programtervezetének lefaragásáról is. Ezt a járványhelyzet írta felül. Számos tervezett eseményt le kellett, illetve le kell mondaniuk. Apróbbak maradnak, mint például az Idősek napja ünnepség, vagy az október 6-i megemlékezés megszervezése. Az elmaradó eseményekre szánt összegeket más célokra fordítják.
– hangzott el az ülésen.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
1 hozzászólás