Készülődés a Szent Miklós Napokra

Élmény és hagyomány mottóval állították össze a szervezők az idei városnapok programját, több mint nyolcvan szórakoztató és kulturális rendezvénnyel várják az ünnepelni vágyókat. Lesz ott bajuszverseny, Miklósok versenye, Krampuszkommandó – hogy csak egy párat említsünk. A kimagasló hangulat elérésében a Hooligans és a Magna Cum Laude is segíteni fog.

Csata Beáta

2011. november 08., 17:342011. november 08., 17:34

2011. november 08., 17:542011. november 08., 17:54

A Szent Mikós Napok rendezvénysorozatra december 2. és 6. (péntek–kedd) között kerül sor. A részleteket a keddi sajtótájékoztató keretében Nagy Zoltán alpolgármester, Pál Levente, a művelődési központ igazgatója, valamint Csibi Márti, a polgármesteri hivatal sajtóreferense ismertette. A program 95 százaléka már letisztázódott, a jövő hét folyamán közzé is teszik – tudtuk meg Nagy Zoltán alpolgármestertől. Hozzátette, a hagyományos program néhány új rendezvénnyel bővül.

A rendezvény első napján a gyergyószentmiklósi foci 90. évfordulója alkalmából régi fotókból, újságcikkekből, mezekből álló kiállítást szerveznek a városi sportcsarnok előterében. Utána karitatív mérkőzésre is sor kerül az Inter Gyergyó és a Crazy Boys csapatai közt, amely során az értelmi fogyatékkal élő gyerekek alkotta Kék Csapat számára gyűjtenek. Szintén pénteken lesz a Szent Miklós-képregénypályázat kiértékelése, amelyeket kinyomtatnak és kiállítás keretében mutatnák majd be.

A szombat zsúfoltabbnak ígérkezik, már korán reggel ébresztővel indul. Az idén először szeretnék megszervezni, hogy több csapat segítségével nagy csinnadrattával ébresszék a városlakókat, végig haladva Gyergyószentmiklós területén. De erre a napra tervezik a II. Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyt is, amelyre nemcsak a város lakóit, hanem az elszakadt régiókból érkező versenyzőket is várják.

Miklósok vetélkedőjére várják a jelentkezőket

Meg szeretnék szervezni a gyergyószentmiklósi Miklósok vetélkedőjét is, erre korhatár nélkül várják minden olyan Miklós nevű lakos jelentkezését, aki szeretne részt venni a szórakoztató vetélkedőben. Lesz néptáncgála is a főzőversennyel párhuzamosan, valamint jégkarnevál is, ami a csíkszeredai jégtáncosok produkciójával fog kezdődni. A gyergyói turisztikai iroda nagy nyilvánosság előtt is bemutatkozik, állandó sátra lesz, ahol a Gyergyó-medencei polgármesterek találkozójára is sor kerül. A helyi művészek számára is teret biztosítanak, leginkább helyi zenekarok, táncosok fognak fellépni a nagyszínpadon. A szombati program leginkább helyi jellegzetességekre fog épülni – tudtuk meg a szervezőktől.

A vasárnap csendesebbnek ígérkezik, ekkor lesz a gyertyagyújtás és a Szent Miklós Legenda bemutatása a Figura és a Szent Miklós Kamaraegyüttes előadásában. Vasárnap a magyarországi Hooligans együttes, hétfőn pedig a Magna Cum Laude fogja szórakoztatni a gyergyói közönséget. Ezen kívül szerveznek Bagossy Norbert közreműködésével gitárestet a Kárpátikumban. A sportversenyek is vasárnap lesznek, sor kerül többek közt a sakk- és teremfoci-mérkőzésekre, valamint bajuszversenyre is.

Hétfőn lesz a dísztanácsülés, ahol átadják a kitüntetéseket. A polgármesteri hivatal felhívja a lakosok figyelmét, hogy november 28-áig írásban adják be a javaslataikat azon személyekre vonatkozóan, akik szerintük megérdemlik a díszpolgári címet, valamint a Pro Urbe-díjat. Ugyancsak hétfőn lesz még gyerekelőadás a Figura szervezésében, a Szent Miklós-napi felvonulás, amire szervezetek, intézmények jelentkezését várják. Hétfőn a szürkülődéssel a Mikulás is megérkezik majd. Ellőtte az Inkognitóval Mikulásváró koncerten vehetnek részt a gyerekek. A Magna Cum Laude koncertje után fényjáték fogja szórakoztatni a nézőket.

Krampuszok fognak segédkezni a városnapok alatt

A keddi nap gerince az egyházi programok lesznek, ugyanakkor a gyergyói jövőképpel is foglalkoznak a Gyergyó pozitív jövőképe digitálisan című pályázatra érkezett képek kiállítása, valamint előadások keretében. A városnapok alatt a Szin-kron tagjai közül páran krampusznak beöltözve krampuszkommandókat fognak szervezni, ennek során – többet közt – időseknek fognak segíteni a cipekedésben, bevásárlásban. A támogatók jelentkezését még várják a szervezők. Bővebb információ a www.szentmiklosnapok.ro honlapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés